Nagyvilág

2010.07.08. 13:28

Újra van arca a felrobbantott nőnek

<p>A fiatal nő 5 évig csak maszkban lépett ki az utcára, mert nem akarta, hogy szétgett arca miatt szörnyként nézzenek rá.</p>

Saját magát is szörnynek tartotta Davinia Douglas, és öt éven keresztül szinte bezárva élt otthonában. Ha mégis muszáj volt emberek közé mennie, egy fehér maszkot helyezett az arca elé, hogy mások ne lássák azt, amit ő lát a tükörben. A most 29 éves nő a 2005. július 7-i londoni robbantások (az esemény 7/7 néven vált ismertté) egyik áldozata. Emlékezetes azon a napon egy sor koordinált öngyilkos merényletet hajtottak végre a londoni metrórendszerben a reggeli csúcsforgalom idején. A robbantások elkövetői brit állampolgárságú muszlim férfiak voltak, tettüket a brit csapatok iraki háborúban való részvétele motiválta.

Ötvenhat áldozatot követelt a merényletsorozat, az elkövetőkkel együtt, ezen kívül további 770 fő megsebesült. Utóbbiak közé tartozik Davinia is, akinek arca nagy része megégett.

Az orvosok biztatták a nőt: mindent megtesznek, amit tudnak. Öt évvel az események után Davinia "új arcot kapott", a terrorcselekmény 5 éves évfordulójáról való megemlékezésen már maszk nélkül jelent meg, s külsőleg "csak" néhány heg utalt arra, hogy mint ment keresztül.

Nézze meg a képet >>>

A Daily Mail brit hírportálnak adott interjújában úgy emlékezett vissza: arra emlékszik, hogy robbanást hallott, majd oldalról lángok csaptak fel. Nem érzett fájdalmat, nem érzett semmit, csak menekülni kezdett, de a többi túlélő szörnyülködő pillantásaiból tudta, hogy mi történhetett az arcával.
- MON -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!