Nagyvilág

2010.04.06. 10:10

Túlélők után holttesteket találtak

<p>Öt munkás holttestére bukkantak kedden a mentőalakulatok abban a kínai szénbányában, amelynek járataiba több mint egy hete tört be víz.</p>

A Shanhszi tartományban található bányából vasárnap és hétfőn összesen 115 túlélőt sikerült kimenteni, még 33 vájárt keresnek.


A bányába március 28-án tört be víz, akkor 261 vájár dolgozott a mélyben. Közülük 153-an rekedtek lent. Az első túlélőket vasárnap sikerült kihozni. A kínai állami munkavédelmi hatóság vezetője kétszeres csodaként jellemezte a bányászok kimentését. "Az első csoda az, hogy nyolc napon és éjjelen át életben tudtak maradni. A másik, hogy a mentési tervünk hatékony volt, amely csodának számít a kínai mentőakciók történetében" - nyilatkozta a férfi a kínai állami televíziónak.

A kimentett bányászok azt mondták, hogy a mélyben töltött nyolc nap során fakérget és fűrészport ettek, és néha-néha ittak az őket körülvevő koszos vízből. A rokonok többsége még nem tudja, hogy szeretteik a túlélők között vannak-e, a kórházakba ugyanis nem engednek be senkit. A kínai állami hírügynökség egyébként az orvosokra és a mentőalakulatokra hivatkozva azt írta, hogy 26 munkás "viszonylag súlyos" állapotban van, a többiek állapota stabil.

A kínai munkabiztonsági hivatal szerint a tragédiáért a bánya tulajdonosa felel, mert nem tettek semmit annak ellenére, hogy tudták, hogy a bánya szomszédságában veszélyes mennyiségű víz gyülemlett fel.

A biztonsági előírásokat gyakran figyelmen kívül hagyják az ázsiai országban, ahol csaknem hetente történnek halálos bányaszerencsétlenségek. Csak tavaly több mint 2600-an vesztették életüket a föld alatt Kínában.
- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!