Nagyvilág

2010.04.20. 16:11

Landolt Floridában a Discovery

<p>Leszállt a floridai Kennedy Ûrközpontban a Discovery ûrsikló - közölte kedden az amerikai ûrkutatási hivatal.</p>

A NASA szerint az ûrsikló helyi idõ szerint reggel kilenc óra után, biztonságban ért földet, miután elõbb hétfõn, majd kedd hajnalban is esõ és köd miatt elhalasztották a leszállást.
A Discovery 14 napos missziója több rekordot is jelentett: most elõször volt egyszerre négy nõ a Nemzetközi Ûrállomáson (ISS), és szintén ez volt az elsõ alkalom, hogy egyszerre két japán asztronauta tartózkodott a kozmoszban. Az ûrsikló több tonnányi utánpótlást, tudományos felszereléseket, köztük a külsõ szerelési munkákhoz szükséges ûrruhákat szállított az állomásra.

Ez volt a NASA idei második, míg a Discovery ûrsikló utolsó elõtti útja. Õsszel ugyanis az egész, 1981-ben forgalomba állított flottát nyugdíjba küldik. Addig azonban május közepén az Atlantist, július végén pedig az Endeavourt lövik fel. Az utolsó küldetést szeptember közepére tervezik a Discovery ûrsiklóval. Azt követõen már csak az orosz Szojuz ûrhajó szállít majd embereket a Nemzetközi Ûrállomásra.
- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!