Nagyvilág

2010.02.23. 16:53

Válsággal néz szembe a NATO az amerikai védelmi miniszter szerint

<p>Válsággal néz szembe a NATO, mivel az európai tagországok évek óta nem fektetnek be a védelmi képesség növelésébe, és növekvõ fenntartásaik vannak a szövetséggel - közölte kedden az amerikai védelmi miniszter.</p>

Robert Gates példaként említette a helikopterekben és a szállító repülõgépekben mutatkozó hiányt, amelyek egyebek mellett szerinte károkat okoznak a NATO afganisztáni küldetésének.

"Immár a NATO nagyon komoly, hosszútávú és szervezeti problémákkal néz szembe" - közölte Washingtonban Gates, aki szerint mindez jól érzékelteti azokat a mély problémákat, amellyek összefüggésben vannak azzal, hogy miként látja a NATO a prioritásokat, és miként látják az európai tagországok a haderõ szerepét.

Gates szerint mindebbõl a szövetségesek gyengeségére lehet következtetni, ami kísértésbe ejtheti a "latorállamokat". Mint mondta, a NATO költségvetésében és felszereltségében mutatkozó hiány megnehezíti a szövetség erõfeszítéseit Afganisztánban és másutt.

"Évek óta tudatában vagyunk annak, hogy a NATO-nak szüksége van több szállítógépre és helikopterre minden típusból, ennek ellenére még mindig nem rendelkezünk elegendõ kapacitással" - közölte Gates, aki szerint a szövetségnek még több légi tankoló gépre, valamint megfigyelést és hírszerzést végzõ távirányítású repülõre is nagy szüksége lenne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!