Nagyvilág

2008.10.02. 08:42

SMS-re figyelt a Los Angeles-i vonatszerencsétlenséget okozó mozdonyvezető

<p>SMS-ezett az ütközés előtti percekben az a mozdonyvezető, aki a gyanú szerint felelős volt a 25 halálos áldozatot követelő, múlt hónapi Los Angeles-i vonatszerencsétlenségért - közölték tisztségviselők szerdán.</p>

Az ütközéssel kapcsolatos szakértői vizsgálatok szerint a baleset azért történt, mert a személyszállító vonat vezetője figyelmen kívül hagyott egy megállásra felszólító vasúti jelzést.

Az ütközésben meghalt mozdonyvezető egy perc húsz másodperccel a baleset előtt kapott egy SMS-üzenetet, és húsz másodperccel a tehervonattal való frontális ütközés előtt küldte utolsó üzenetét.

A Los Angelestől észak-nyugatra, Chatsworth városánál történt ütközés előtt szakértők szerint mindkét jármű nagyjából óránként hatvan kilométeres sebességgel haladt. Szövetségi nyomozók elmondása szerint mindkét mozdonyvezetőnek három-négy másodperce volt a reagálásra az ütközés előtt, de a személyvonaton nem aktiválták a vészfékeket.

A balesetben 25 ember halt meg, és 134-en sérültek meg. A nyomozók szerint a személyvonat vezetőjének meg kellett volna állnia egy tilos jelzésnél, hogy elengedje a vele szemből érkező tehervonatot.

Az eset után a kaliforniai hatóságok megtiltották a mozdonyvezetőknek, hogy mobiltelefont használjanak munka közben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!