Nagyvilág

2008.07.22. 20:54

Karadzsics letartóztatása ellen tiltakozó tömeget oszlattak Belgrádban

<p>Belgrád - A szerb rohamrendőröknek kellett feloszlatniuk kedden egy szélsőjobboldali tüntetést Belgrád belvárosában.</p>

Radovan Karadzsics volt szerb vezető letartóztatása ellen tiltakozó több tucatnyi ember kövekkel és petárdákkal kezdte el dobálni a rendőröket. A helyi média jelentése szerint senki sem sérült meg az összecsapásban.

A főleg fiatalokból álló, nagyjából ötven fős csoport a környéken lévő kávéházak bútoraival, kövekkel és erős tűzijáték-rakétákkal támadt a tiltakozó akció helyszínén megjelent rohamrendőrökre. A rendfenntartó erőknek sikerült kordonok mögé szorítaniuk a feldühödött tüntetőket. A demonstrálók között ott volt Karadzsics testvére, Luka, és Alekszandar Vusics, a Szerb Radikális Párt vezetője is.

A szerb vezetés Belgrád utcáira több rohamrendőr-egységet is kivezényelt, hogy megakadályozzák az erőszakos demonstrációkat.

A rendőröknek már keddre virradó éjszaka is fel kellett oszlatniuk egy ötven fős csoportot, akik egy belgrádi bíróság előtt tiltakoztak Karadzsics elfogása és várható kiadatása ellen a háhai Nemzetközi Törvényszéknek.

Átadják Hágának a háborús bűnökkel vádolt politikust

Hágába szállítják a szerb hatóságok Radovan Karadzsicsot, miután a kiadatás törvényi akadályai elhárulnak - közölte a háborús bűncselekmények ügyében illetékes szerbiai ügyészség vezetője kedden. Vladimir Vukcsevics belgrádi sajtótájékoztatóján elmondta: a volt boszniai szerb vezetőt az éjszaka folyamán kikérdezték, megállapították a személyazonosságát és ismertették vele a hágai Nemzetközi Törvényszék vádiratát.

"Úgy tudom, egy vizsgálóbíró már meghozta a döntést arról, hogy minden feltétel adott ahhoz, hogy Hágába szállítsuk" - fogalmazott Vukcsevics. A háborús bűnökkel foglalkozó szerbiai főügyész elmondta: a kihallgatás során Karadzsics legtöbbször élt a hallgatáshoz való jogával. A letartóztatás körülményeiről szólva kijelentette: a volt boszniai szerb vezető elfogására irányuló akció hétfőn délután kezdődött, és "a lehető legalacsonyabb biztonsági kockázattal zárult".

A hágai együttműködést irányító szerb kormánytestület vezetője korábban azt közölte: Karadzsicsot Belgrád mellett vették őrizetbe. Raszim Ljaljics hozzátette: a körözött politikus Dragan Dabics néven dolgozott egy klinikán a szerb fővárosban. Állítólag olyan sikeresen maszkírozta magát, hogy sem munkaadója, sem pedig bérelt lakásának tulajdonosai nem sejtették, ki is ő valójában.

Karadzsics testőreinél razziáztak
Bosznia-Hercegovinában kedden razziát tartott a rendőrség a háborús bűnökkel vádolt, évek óta bujkáló volt boszniai szerb elnök, Radovan Karadzsics két volt testőrénél.

Elkobozták Karadzsics családjának útiokmányait
Bosznia-Hercegovinában csütörtökön elkobozták a háborús bűnökkel vádolt, évek óta bujkáló volt boszniai szerb elnök, Radovan Karadzsics családtagjainak útiokmányait. A Szarajevó melletti Pale városkában lakó felesége, Ljiljana, lánya, Szonja, és veje, Braniszlav Jovicsevics útlevelét vették el a hatóságok.

Vizsgálat indul Boszniában Mladics és Karadzsics bújtogatói ellen
A bosznia-hercegovinai ügyészség több szerb vezető politikus, valamint Radovan Karadzsics, volt boszniai szerb elnök, Ratko Mladics volt boszniai szerb hadseregparancsnok és más háborús bűnök elkövetésével vádolt személyek családtagjai ellen indított vizsgálatot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!