Friss hírek

2009.06.20. 11:13

Csányi Sándor: a problémákat nem a Kríziskezelő Alappal lehet megoldani

<p>Csányi Sándor szerint a problémákat nem a Kríziskezelő Alappal kellene megoldani, hanem kellett volna néhányszor nemmel szavazni a parlamentben. Az országgyűlésben ugyanis olyan törvényjavaslatok kerültek előterjesztésre, amelyek végül odavezettek, ahová a magyar gazdaság jutott - mondta az MSZP által létrehozott Krízisalapról a Független Hírügynökségnek Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója.</p>

Csányi Sándor ezt arra reagálva jelentette ki, hogy pénteken az MSZP pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette: a párt azt kezdeményezi, hogy minden bank és pénzintézet nyereségéből utaljon át a Krízisalapba. Az elképzelés szerint, amelyik bank és pénzintézet érintett a bankkártya forgalomban, az a kártyákkal történt bolti fizetések után egy-egy forintot átutalhatna a Krízisalapba. Ez havonta 60-70 millió forinttal tölthetné fel az alapot.

Csányi Sándor elmondta: számításai szerint a magyar bankszektor tranzakcióból maximum 400 millió forint folyhatna be évente, tehát messze nem az a havi 50-60 millió forint, amiről az MSZP beszél.

"Én úgy gondolom, hogy a bankok megpróbáltak kellően rugalmasak lenni a válság levezetésében, hiszen például az OTP nagyban hozzájárult az ügyfelekhez problémáinak a kezeléséhez. Valóban mindent megtettünk, hogy csak azért, mert átmeneti nehézségek keletkeztek egy családban, emiatt ne kelljen kilakoltatni őket. Átütemeztünk, átmeneti moratóriumot adtuk, tehát sok módszert alkalmaztunk. Ezen kívül az OTP nagyon sok mindent támogat, a magunk módján mi hozzájárulunk a krízis kezeléséhez. Egy dolgot nem szeretnénk, ha egy ilyen ötlet - mint a Krízisalap - révén nem azok kapnák meg a kellő elismerést, akik végül az adományt adják, hanem az ötletgazda" - tette hozzá Csányi Sándor

Juhászné Lévai Katalin (MSZP) pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette: levélben keresi meg az összes hazai pénzintézetet javaslatával. Bízik abban, hogy most a bankok is bebizonyítják szolidaritásukat, miután a kormányzat korábban már segítséget nyújtott a pénzintézeteknek, amikor azok bajba kerültek.

Az MSZP felháborítónak tartja, hogy Felcsúti Péter, a Magyar Bankszövetség elnöke a napokban a populizmus példájának nevezte a kormány krízisalapját. "A cinikus megjegyzés rávilágított arra, hogy mennyire érzéketlen a bankvilág a hétköznapi emberek problémái iránt" - mondta a szocialista képviselő. A politikus szerint ez tűrhetetlen, hiszen a gazdasági válságot éppen a pénzpiacok profitéhsége illetve kapzsisága okozta, amely sokakat belehajszolt a devizahitelek felvételébe - mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!