Helyi közélet

2015.05.12. 19:38

Megtámadtak a házában egy györgytarlói férfit, életveszélyesen megsérült

Miskolc, 2015. május 12., kedd (MTI) - Életveszélyesen megsérült egy györgytarlói férfi, akit a saját házában támadott meg és próbált meg kirabolni két fiatal. A gyanúsítottakat elfogták és őrizetbe vették - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.

Gaskó Bertalan közölte: a bűncselekmény vasárnap történt. A rendőrségre este hétkor telefonon érkezett bejelentés arról, hogy egy 59 éves férfit ismeretlenek olyan súlyosan bántalmaztak györgytarlói házában, hogy a mentők életveszélyes állapotban vitték kórházba.

A fiatalok pár órával korábban még közösen italoztak a településen későbbi áldozatukkal, éjjel azonban a gyanú szerint rátörtek a házára, értékek után kutattak, majd súlyosan bántalmazták a férfit. A nyomozók tizenhat órán belül elfogták, majd kihallgatták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 19 éves helyi lakosokat - ismertette a szóvivő. Hozzátette: az eddigi adatok szerint a fiatalok az áldozatuktól baltát, dohányterméket és dezodort vittek el, mintegy tízezer forint értékben.

A megyei rendőr-főkapitányság a gyanúsítottak ellen aljas indokból vagy célból elkövetett emberölés kísérlete, valamint felfegyverkezve elkövetett rablás miatt indított eljárást, és előterjesztést tesz előzetes letartóztatásukra.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában