Multimédia

2017.02.06. 11:51

Kedden lesz a biztonságos internet napja

Budapest - Kedden lesz a biztonságos internet napja, amelynek célja, hogy világszerte koncentráltan hívja fel a figyelmet az internet veszélyeire - mondta a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Edvi Péter elmondta, a szolgálat ezzel kapcsolatban feladatának tekinti a böngészés közbeni tudatosság növelését, a tájékoztatást a veszélyekről, az alapszabályok megtanítását a gyerekek mellett a szülőknek és a tanároknak is.

Hozzátette, a mai gyerekek már beleszülettek az internet világába, jobban értenek hozzá, mint a szüleik, nagyszüleik. Edvi Péter szerint ez nem is baj, az a fontos, hogy a gyerek megossza, megbeszélje az élményeit a szülőkkel, akik ezen a téren is tudnak morális értékrendet közvetíteni.

A biztonságos internet napot (Safer Internet Day) 2004 óta tartják az év második hónapja második hetének második napján, Magyarország 2008-ban csatlakozott a kezdeményezéshez.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!