Multimédia

2008.09.15. 09:00

Az Electronic Arts-nak már nem kell a GTA kiadója

<p>A világ legnagyobb videojáték-gyártójának számító Electronic Arts vasárnap bejelentette, hogy visszavonta felvásárlási ajánlatát a GTA IV-et is kiadó Take Two-ra.</p>

Az EA február óta próbálta megszerezni két milliárd dollárért (340 milliárd forint) a New York-i játékgyártót, amely az alacsony árra hivatkozva állt ellen az ajánlatnak.

Az EA egy augusztusi határidőt túllépve úgy döntött, hogy már nem kíván felvásárlási ajánlatot tenni a Take Two-ra, és beszüntették a tárgyalásokat a céggel - jelentette be az EA vasárnapi közleményében. Az EA február óta küzdött a New York-i cégért, márciusban ellenséges felvásárlással is próbálkozva. A cég részvényesei azonban, ahogy azt a vállalat elnöke az EA közleménye után tett nyilatkozatában elmondta, folyamatosan elutasították ajánlatukat.

Az EA a cég felvásárlásával rá akarta tenni a kezét a Grand Theft Auto című játéksorozatra, amelynek májusban a boltokba került negyedik része a megjelenés első hetében ötszáz millió dolláros bevételt hozott a Take Two-nak, eladási rekordokat döntve. A játék videokonzolokra készített változatából augusztus közepére már tízmillió darabot adtak el. A PC-s verzió november 18.-án jelenik meg.

  • Lehet még fokozni a pánikhangulatot
    A napokban kezdődött nagyszabású fizikai kísérlet már így is komoly riadalmat okozott, ennek tetejébe a még egy olyan alak is feltűnt, akinek a jelenléte nem túl sok jót ígér...

  • Dupla annyi Xbox fogy az árcsökkentés óta
    Egy hét alatt 100 százalékkal növelte a Microsoft az Xbox 360 játékkonzol eladásait.

  • Szerdán is elmaradt a világvége
    Szerdán kezdődött az emberiség legnagyobb fizikai kísérlete. Még a tudósok is megosztottak azzal kapcsolatban, hogy a Nagy Hadronütköztető beindítása biztonságos-e.

  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!