MON Sziréna

2018.05.24. 10:06

Börtönben marad a Skála pénzszállítójának kirablója

Budapest - Börtönben marad Bene László, aki részt vett a Skála pénzszállítójának 1992-es kirablásában és három embert meggyilkolt - döntött a Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa.

Budapest - Börtönben marad Bene László, aki részt vett a Skála pénzszállítójának 1992-es kirablásában és három embert meggyilkolt - döntött a Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa.

A Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-nek elmondta, hogy a tanács megváltoztatta az elsőfokú határozatot, és helyt adott a főügyészség fellebbezésének.

A másodfokú tanács úgy döntött, hogy Bene László nem helyezhető szabadlábra, mert nem állnak fenn annak törvényi feltételei - közölte Szanka Ferenc.

Hozzátette, hogy Bene László sem kérte szabadlábra helyezését, és a különböző meghallgatásokból is az derült ki, nem garantálható jogkövető magatartása.

Bene Lászlót a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a Budai Skála áruház pénzszállító autójának kirablása, valamint egy 23 éves egyetemista és két vadász életének kioltása miatt.

A Legfelsőbb Bíróság döntése alapján az elítélt legkorábban 20 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Ez az időtartam 2014. május 4-én telt le, a bíróság utoljára 2016. szeptember 7-én döntött a férfi ügyében, mellőzve a feltételes szabadságra bocsátását.

Bene László tettestársa, Donászi Aladár 2001-ben a börtönben öngyilkos lett.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!