Miskolc hírei

2011.04.06. 12:07

Valami vége, de ez nem a halál

<p>Miskolc - Közleményben jelentette be a miskolci salakmotoros klub, hogy ebben az évben nem versenyez a lengyel ligában.</p>

Speedway Miskolc néven 2006-tól öt éven át vett részt magyar, és ezzel együtt miskolci csapat Európa egyik legerősebb salakmotoros küzdelemsorozatában, a lengyel ligában, de az idén már hiányozni fog onnan.

Amikor 2011. március 16-án visszavonta a Lengyel Motorsport Szövetség salakmotoros szakága a miskolci klub részére korábban kiadott ideiglenes licencet, majd amikor a múlt hét második felében az jelent meg a lengyel internetes portálokon, hogy a korábban Miskolcra szerződött, legeredményesebb aktív magyar salakmotoros, Matej Ferjan a lengyel liga élvonalában szereplő Stal Rzeszów gárdájához igazolt, már sejteni lehetett valamit.

A végső szót azonban vasárnap, a Lengyel Motorsport Szövetség elnökségének ülésén, Krakkóban mondták ki, ez a grémium ekkor határozatot arról, hogy 2011-re nem ad licencet a miskolci klubnak. Bár a kiírás szerint a lengyel II. ligában a múlt hét végén, az 1. fordulóban még szabadnapos volt a miskolci gárda, és elméletileg csak húsvét hétfőjén, a KSM Krosno ellen lett volna fellépésük, a Népkertben, ebből semmi nem lesz. Ugyanis kedden délelőtt a miskolci salakmotor klub közleményben jelentette be, hogy nem vesz részt a 2011. évi ligaküzdelmekben, mert nem tudta teljesíteni a nevezési feltételeket.

Nem az öröm órái

– Attól többet, mint ami a közleményben van, nemigen tudok mondani – válaszolta megkeresésünkre Jacsó Tibor, a miskolci klub vezetője. – Nem az öröm órái ezek, de nem hinném, hogy lehorgasztott fejjel kellene járnunk és bujkálnunk az utcán, amiért nem tudtunk elindulni a lengyel ligás küzdelmekben. Már csak azért sem, mert az elmúlt öt évet azért csak végig csináltuk, és úgy érzem, hogy azért tettünk valamit a magyar salakmotorsportért. Lehet, hogy jót tesz majd ez a kis szünet nekünk, de azt mindenképpen szeretném leszögezni, hogy a lengyel ligától való távolmaradásunk nem egyenlő a halálunkkal. Tudom, hogy sokan szívesen hallanák, hogy kész, vége van a salakmotornak Miskolcon, de mi mást gondolunk erről. Lesznek versenyeink, az biztos, hogy országos bajnoki futamot, és páros Európa-bajnoki selejtezőt is fogunk rendezni ebben az évben, de vannak egyéb irányú terveink is.

Amikor arról érdeklődtünk Jacsó Tibornál, hogy mi lesz a versenyzőikkel, akikkel korábban szerződést kötöttek, ez a válasz érkezett:

– Szabadon igazolhatóvá váltak azzal, hogy nem indulunk, bármelyik lengyel ligás csapatban folytathatják. Akik erősnek számítanak, azok biztosan hamar fognak maguknak csapatot találni, akik pedig egy másik kategóriába sorolhatók, ők más kluboknál aligha kaptak volna lehetőséget. Egyébként a hozzánk szerződést aláírt versenyzőket folyamatosan igyekeztük tájékoztatni arról, hogy miként alakul a klub sorsa, és ennek alapján azt gondlom, hogy senkit sem ért váratlanul ez a mostani bejelentés.


Lengyel ligás szereplés

2006: II. liga 7. hely (8 hazai és 8 idegenbeli verseny)

2007: II. liga 5. hely (6 hazai és 6 idegenbeli verseny)

2008: II. liga 2. hely (5 hazai és 5 idegenbeli verseny, valamint 3-3 a rájátszásban)

2009: II. liga 1. hely (6 hazai és 6 idegenbeli verseny, valamint 3-3 a rájátszásban)

2010: I. liga 8. hely (7 hazai és 7 idegenbeli verseny, valamint 3-3 a rájátszásban)


Salakmotoros lengyel liga: Miskolc nélkül...

boon | 2011.04.05 11:18
A Miskolc Speedway a Lengyel Motorkerékpáros Szövetség (PZM) által szervezett ligában 2011-ben nem áll rajthoz, mert a szövetség által az induláshoz szabott feltételeket nem tudta határidőre teljesíteni - írja közleményében a Miskolc Speedway hivatalos honlapja.

Salakmotor: ennyi volt a lengyel liga (?)

eszak | 2011.04.05 10:37
Az Észak-Magyarország értesülése szerint eldőlt, hogy nem lesz magyar, azon belül is miskolci salakmotor csapat a lengyel liga 2011. évi küzdelemsorozatában.

Elmarad az ob futam Miskolcon

eszak | 2011.03.31 16:48
A Magyar Motorsport Szövetség salakmotoros szakágának 2011. február 10-én megtartott szakáig ülésén fogadták el az idei év versenynaptárát, és ebben az idei év első versenyét, az országos bajnokság 1. fordulóját miskolci helyszínnel jelezték, április 2-án, szombatra.

Szabad évvé nyúlik a szabadnap (?)

eszak | 2011.03.30 16:56
Miskolc - A Miskolc Speedway vezetőjét, Jacsó Tibort szíven ütötte a miskolci polgármester keddi nyilatkozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!