Miskolc hírei

2011.03.23. 15:35

Előzetes letartóztatásba került a felsőzsolcai jegyző és az aljegyző

<p>Felsőzsolca, Miskolc - A Miskolci Városi Bíróság szerdán egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a felsőzsolcai jegyzőt és aljegyzőt. A döntés nem jogerős, a vesztegetéssel gyanúsított tisztviselők fellebbeztek.</p>

Április 23-áig, vagyis egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Miskolci Városi Bíróság a felsőzsolcai jegyzőt és aljegyzőt, akiket öt rendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette elkövetésével gyanúsít az ügyészség.

A két tisztviselőt még hétfőn vette őrizetbe a nyomozó ügyészség. A bíróság indoklása szerint azért nem bocsáthatók szabadlábra a gyanúsítottak, mert fennáll a szökés, elrejtőzés, bűnismétlés, bizonyítékok megsemmisítésének, valamint a tanúk befolyásolásának a veszélye. A jegyző és az aljegyző fellebbezett, így a döntés nem jogerős. A másodfokú határozatot a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Bíróság hozza majd meg - közölte a Független Hírügynökséggel Szabó József a megyei bíróság szóvivője.

- Független Hírügynökség -


Korrupcióval gyanúsítják a felsőzsolcai jegyzőt

eszak | 2011.03.23 15:45
Felsőzsolca, Miskolc - A gyanú szerint milliókat kapott különböző vállalkozóktól.

"Felsőzsolcagate": délután dönt a bíróság

boon | 2011.03.23 11:33
Miskolc - Szerdán délelőtt a bíróságra vitték és meghallgatták a Miskolci Nyomozó Ügyészség által hétfőn este őrizetbe vett felsőzsolcai jegyzőt és aljegyzőt.

Vesztegetéssel gyanúsítják a zsolcai jegyzőt

eszak | 2011.03.22 18:43
Felsőzsolca, Miskolc - Őrizetbe vette hétfőn este a Miskoci Nyomozó Ügyészség a felsőzsolcai önkormányzat jegyzőjét és az aljegyzőt.

Őrizetbe vette az ügyészség a felsőzsolcai jegyzőt és aljegyzőt

fuggetlen | 2011.03.22 09:21
Felsőzsolca - Vesztegetés bűntett gyanúja miatt őrizetbe vette a Miskolci Nyomozó Ügyészség a felsőzsolcai jegyzőt és aljegyzőt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!