Mezőkövesd hírei

2018.09.01. 14:48

Hagyományaihoz híven szeptember elején begépesült Mezőkövesd

Mezőkövesd - Huszadik alkalommal rendezték meg szombaton az Országos Mezőgazdasági Gépésztalálkozót.

Mezőkövesd - Huszadik alkalommal rendezték meg szombaton az Országos Mezőgazdasági Gépésztalálkozót.

A város gépészeti hagyományait ünnepelték szeptember 1-én az ország minden tájáról érkező vendégek a tematikus találkozón. Az évek során megszokott módon a program idén is látványos felvonulással kezdődött a főutcán, valamint a Kavicsos-tó és Szabadidőpark körül.

A színes veterán járműforgatag egészen a Mezőgazdasági Gépmúzeumig kápráztatta el a kíváncsi tekinteteket.

A részvevő gépek felvonulása után délelőtt köszöntők és szakmai előadások hangzottak el, délután pedig beindították a vendégek által hozott motorokat, traktorokat, más régi járműveket és a múzeum még működő relikviáit.

A vendégeket Csimaz István a Mezőgazdasági Gépmúzeumért Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke és Dr. Fekete Zoltán, Mezőkövesd város polgármestere köszöntötte.

A rendezvény fővédnöke Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes és a térség országgyűlési képviselője volt.

ÉM-DA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!