Mezőkövesd hírei

2018.07.01. 16:38

A testvérvárosokkal közösen ünnepeltek Mezőkövesden

Mezőkövesd - Díjazták a legjobban teljesítő diákokat Mezőkövesden, a Város Napján.

Mezőkövesd - Díjazták a legjobban teljesítő diákokat Mezőkövesden, a Város Napján.

Mátyás király mellszobrának megkoszorúzásával kezdődött a város napi ünnepség szombaton délelőtt. A kövesdiekkel együtt ünnepeltek a város testvértelepüléseinek küldöttségei is, idén Kézdivásárhelyről, Kiskövesdről, Nagykövesdről, Zoryból és Bad Salzungenből érkezett delegáció.

A művelődési házban folytatódó eseményen dr. Fekete Zoltán polgármester az ünnepekről, a 18 éves múltra visszatekintő városnapról és arról beszélt, mit jelent számára Mezőkövesd. Hangsúlyozta, a várost tovább kell építeni az utódok számára. Elmondta, az elmúlt tíz évben majdnem 17 milliárd forintnyi önkormányzati beruházás történt, ehhez Tállai András is kellett.

A Város Napja alkalmából kitüntetéseket is átadtak. Az Év Diákja lett Titkó Flóra, Petrán Benedek Lajos, Lengyel Lilla és Szél Kristóf. Mezőkövesd Közneveléséért Díjat kapott Fehérvári Dénesné, Tóth Irén a Szent István Katolikus Általános Iskola matematika-fizika szakos tanára, aki 1978-as diplomaszerzése óta az iskolában tanított, s most vonul nyugdíjba. Megköszönte a díjat azt, hogy negyven évet taníthatott, s azt kívánta, hogy minden tanár ilyen örömmel menjen be tanítani, s szeresse a gyerekeket, ahogyan ő.

Mezőkövesd Városért Díjban részesült a Matyó Kertbarát Egyesület, amely nem csak a kertbarátokat fogja össze, hanem a gasztronómiai értékeket is megismerteti az itteniekkel. Herkely Károly elnök a tagság nevében megköszönte a díjat. Igyekeznek közösséget formálni, tenni a növényekért és az emberek egészségéért, s bevonni a mozgalomba Szentistvánt és Tardot is. Köszönte a tagok ötleteit, odaadását és ügyességét.

Szintén Mezőkövesd Városért Díjat kapott Pető Anna mézeskalácsos népi iparművész. Ő családi vállalkozást üzemeltet, kiállítást rendezett be az alkotóházában, mézeskalácsos műhelyében pedig kipróbálható a mesterség. Mint mondta, azt tanulta, ismerje meg a szépet, s ossza meg másokkal.

A Város Napja programsorozat pénteken a Sziget Színház Mátyás, az igazságos című előadásával kezdődött, szombaton az Intim Torna Illegál, vasárnap Vikidál Gyula és a Mobilmánia koncertezett.

Tóth Balázs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!