Mezőkövesd hírei

2017.09.02. 19:01

Intézmények felújítása

Mezőkövesd - Sajtónyilvános tanévnyitó rendezvényt tartottak a Mezőkövesdi Tankerületi Központ több intézményében is.

Mezőkövesd - Sajtónyilvános tanévnyitó rendezvényt tartottak a Mezőkövesdi Tankerületi Központ több intézményében is.

Ennek apropója, hogy a tankerületnek 5 EFOP-os nyertes pályázata lett. Az előzményekhez tartozik, hogy 2017 szeptemberétől új, átfogó iskolafejlesztési program indul az állami fenntartású iskolákban. 81,2 milliárd forintos forrásból közel 400 település 527 intézménye újul meg országosan, és az érintett intézményekben közel 200 ezer diák tanul. A programba bevont 527 iskolából 436 általános iskolát és középfokú intézményt felújítanak, 91 esetben bővítések történnek.

A részletekről Bozsikné Víg Marianna, a Mezőkövesdi Tankerületi Központ igazgatója elmondta: – A munkák során országszerte új, korszerűen felszerelt tantermeket alakítanak ki, megújulnak a nyelvi képzési helyszínek, informatikai eszközök érkeznek. A fejlesztések ott valósulhatnak meg, ahol arra a legnagyobb szükség van. 292 település hátrányos helyzetű járásban található.

Ilyen nagy volumenű iskolafejlesztési program az elmúlt harminc évben nem volt. A fejlesztések a nemzeti költségvetés és az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében valósulnak meg.

A Mezőkövesdi Tankerületi Központ 44 uniós pályázatot adott be 3,2 milliárd forint összegben, amely nemcsak infrastrukturális fejlesztéseket, hanem szakmai, módszertani fejlesztésekre irányuló pályázatokat is tartalmaz. Reményeink szerint minden intézményünk részesül majd valamilyen támogatási, ezáltal valamilyen fejlesztési formában.

Tények

Bozsikné Víg Mariannától megtudtuk: – Az EFOP 4.1.2 „Iskola 2020: Köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztése, a hátránykompenzáció elősegítése és a minőségi oktatás megteremtése érdekében” című felhívásra 2017 májusában pályázatokat nyújtottunk be.

Elnyert pályázati eredmények a tankerületi központon belül: Bükkábrányi Arany János Általános Iskola, 320 540 080 forint; Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola 352 740 080 forint; Kesznyéteni Móra Ferenc Általános Iskola 333 069 444 forint; Mezőcsáti Egressy Béni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 228 440 080 forint; Mezőkövesdi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 258 240 080 forint. A munkálatok 2018-ban kezdődnek, és 2020-ra várható a teljes befejezés. A többi pályázatunk még bírálat alatt van.”

- ÉM -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!