Mezőkövesd hírei

2016.11.29. 11:17

MK: REAC vs. Mezőkövesd - Hat plusz egymeccses veretlenek, ha találkoznak

Mezőkövesd - Az NB III-as REAC felszabadultan játszhat, a kövesdieknek oda kell tenniük magukat.

Mezőkövesd - Az NB III-as REAC felszabadultan játszhat, a kövesdieknek oda kell tenniük magukat.

A labdarúgó Magyar Kupa 8. fordulójában kedden 16 órától a Rákospalotai EAC vendége lesz a Mezőkövesd Zsóry FC csapata. A szebb napokat is megélt, több éven át az élvonalban is szerepelt fővárosi együttes jelenleg az NB III Keleti csoportjában az 5. helyen áll harminc ponttal, hét egységgel lemaradva a listavezető Kazincbarcikai SC FC mögött. A rákospalotaiak a kövesdiekhez hasonlóan szintén hosszú ideje veretlenek saját sorozatukban: hat mérkőzés óta nem találtak legyőzőre, utoljára a DVTK tartalék otthonában kaptak ki 2-1-re, még október 16-án.

Más, mint a bajnokság

A REAC-éval megegyező, hat meccses veretlen bajnoki sorozata van – a két osztállyal feljebb szereplő – Mezőkövesd Zsóry FC együttesének is, viszont a dél-borsodi csapat a fővárosiaknál régebben, szeptember 24-én kapott ki legutóbb, akkor a jelenlegi listavezető Vasassal szemben maradtak alul, 4-0-ra.

– A Magyar Kupa teljesen más, mint a bajnokság – mondta Pintér Attila, a Mezőkövesd Zsóry FC vezetőedzője. – Mint minden összecsapáson, ezen is teljes odaadással kell játszanunk, hiszen idegenben szerepelünk. Felkészülési mérkőzésen találkoztunk több NB III-as csapattal, igaz, hogy ezeknek nem volt tétje, mostani meccsünknek viszont van. Mindegy, milyen erőt képvisel az ellenfél, a REAC-nak semmilyen veszítenivalója nincs, felszabadultan futballozhat. Minden energiát mozgósíthatnak annak érdekében, hogy kimagasló teljesítményt nyújtsanak, nekünk is hasonlót kell produkálnunk és akkor nem lehet probléma.

Maximumot vár

A sárga-kékek szakvezetője ezután arról beszélt, hogy minden pályára lépő játékosától a maximumot várja. Azt, hogy kik kapnak szerepet a találkozón, csak ma dönti el a vezetőedző, ugyanis vannak sérültjeik, betegeik, továbbá a hétvégi, Ferencvárosi TC elleni, óriási érdeklődéssel várt bajnokira is gondolniuk kell.

– Most azonban a keddi fela­dat a legfontosabb, azt kell megoldanunk, mindent el kell követnünk a siker érdekében – hangsúlyozta Pintér Attila.

A borsodi kerettagok közül Fótyik, Egerszegi, Dombó és Diallo sérült, így ők nem játszanak a 16 közé jutásról döntő meccsen (ahogy az eddigi fordulókban most is egy meccs dönt a továbblépésről).


Az idei kupaeredményeik

A mai párharc két résztvevőjének a 2016/17-es idényben a Magyar Kupában lejátszott eddigi mérkőzéseinek az eredményei:

6. forduló (szeptember 14.)

  • Rákospalotai EAC – BFC Siófok (NB II) 2-0 (0-0)
  • 7. forduló (október 26.)

  • Király SZE Szombathely (megyei I. osztály) – Rákospalotai EAC 0-4 (0-0)

  • Magyar Kupa, a 16 közé jutásért

    A legjobb 16 közé kerülés már a tét a labdarúgó Magyar Kupában. A találkozókat kedden és szerdán játsszák, a továbbjutásról a mostani párharcokban még egy mérkőzés dönt.

    A program:

    Kedd

  • 16.00: Rákospalotai EAC (NB III) – Mezőkövesd Zsóry FC (NB I)
  • 18.00: ETO FC Győr (NB III) – Vasas FC (NB I)
  • Szerda

  • 12.00: Putnok FC (NB III) – Diósgyőri VTK (NB I)
  • 12.00: Dorogi FC (NB II) – MTK Budapest (NB I)
  • 12.00: Budafoki MTE (NB III) – Videoton FC (NB I)
  • 12.00: Érdi VSE (NB III) – Swietelsky Haladás (NB I)
  • 12.00: Baktalórántháza VSE (megyei I. osztály) – Szolnoki MÁV FC (NB II)
  • 12.00: Celldömölki VSE (megyei I. osztály) – Szentlőrinc SE (NB III)
  • 12.00: FC Hatvan (NB III) – Aqvital FC Csákvár (NB II)
  • 12.00: Bicskei TC (megyei I. osztály) – Ceglédi VSE (NB II)
  • 12.00: Kaposvári Rákóczi FC (NB III) – Swietelsky-Soproni VSE (NB II)
  • 12.00: Balmazújvárosi FC (NB II) – Zalaegerszegi TE FC (NB II)
  • 12.00: WHB Ménfőcsanak ESK (megyei I. osztály) – Budapest Honvéd (NB I)
  • 16.00: Kecskeméti LC (megyei I. osztály) – Gyirmót FC Győr (NB I)
  • 17.00: HR-Rent Kozármisleny (NB II) – Újpest FC (NB I)
  • 18.00: Puskás Akadémia FC (NB II) – Ferencvárosi TC (NB I)
  • A következő fordulót – a legjobb 8 közé kerülésért – jövőre rendezik meg, abban a körben a továbbjutás két mérkőzésen fog eldőlni (a nyolcaddöntő hivatalos játéknapjai: 2017. február 11. és március 1.).


    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!