Mezőkövesd hírei

2012.02.23. 12:29

Finn dallamok Mezőkövesden

Mezőkövesd - Európa szerte ismert, és a világ több országában koncertező finn gitárművész adott koncertet február 13-án a mezőkövesdi Zeneiskolában.

Mezőkövesd - Európa szerte ismert, és a világ több országában koncertező finn gitárművész adott koncertet február 13-án a mezőkövesdi Zeneiskolában.Az est során főként barokk dalok csendültek fel. Lauri Manninen komoly zenei előmenetellel rendelkezik, hiszen már hamar közel került a zenéhez. Még iskolakezdés előtt kezdett gitározni, édesapja tanította. Később járt zeneiskolába jó pár évig szülővárosában, 15 éves korától pedig  konzervatóriumba járt. 2010-ben Helsinkiben folytatta tanulmányait. Már több európai országban is koncertezett, mint például Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, Svédországban vagy épp Finnországban. A gitárművész mintegy egy órás koncerttel készült a mezőkövesdi közönségnek. Egyebek mellett előadott két barokk szonátát, melyet eredetileg furulyára írtak, de  átalakított szóló gitárra. Egy korabeli finn dalt, Suilamo "Eidola" című művét is előadta, ami nagyon különleges darabnak számít. Emellett olasz zeneszerzők műveit is elgitározta, mint például Di Angelo-tól Due Canzioni lidie-t és a műsor végén Haug Toccatája is felcsendült.

A finn zenész oroszországi koncertjéről érkezett hozzánk. Először járt Magyarországon, és elsőként Mezőkövesden adott koncertet.

- M. Zs. -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!