Magyarország

2019.03.22. 14:57

Nyírbátorban kapták el a TEK-esek az Iszlám Állam magas rangú vezetőjét? - Legalább 20 ember megölésében vett részt

Budapest - Terrorizmus gyanúja miatt, kitoloncolás során a Fővárosi Nyomozó Ügyészség pénteken őrizetbe vett Magyarországon egy szír férfit, aki három éve az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet tagja és 2016-ban kivégzésekben vett részt - közölte a fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel.

Budapest - Terrorizmus gyanúja miatt, kitoloncolás során a Fővárosi Nyomozó Ügyészség pénteken őrizetbe vett Magyarországon egy szír férfit, aki három éve az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet tagja és 2016-ban kivégzésekben vett részt - közölte a fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel.

Ibolya Tibor a közleményben azt írta, a 27 éves férfit 2018. december 30-án a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren ellenőrizték. A férfi hamis okirattal igazolta a saját és a vele lévő nő személyazonosságát, ezért a bíróság embercsempészés és más bűncselekmény miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint három évre kiutasította Magyarországról.

A kitoloncolás végrehajtásáért a Görögországban menekültstátusszal rendelkező férfi idegenrendészeti őrizetbe került - tették hozzá.

Az EUROJUST magyar és belga nemzeti tagjai, a belga igazságügyi hatóságok, a Terrorelhárítási Központ, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, valamint a Fővárosi Főügyészség együttműködése nyomán fény derült arra, hogy a szír férfi 2016 óta az Iszlám Állam (ISIS) nemzetközi terrorszervezet tagja.

A nyomozás adatai szerint az ISIS 2016-ban Szíriában, Homs városában - bosszúból és a civil lakosság megfélemlítése céljából - egy helyi lakos mintegy 20 családtagját kivégezte, mert az megtagadta, hogy csatlakozzon a terrorszervezethez. A szír állampolgár megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a lefejezéssel végrehajtott emberölésekben személyesen is részt vett - írták.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével pénteken őrizetbe vette a férfit, minősített emberölés bűntettével elkövetett terrorcselekmény bűntette és terrorcselekmény előkészülete miatt gyanúsítottként hallgatják ki, és indítványozzák letartóztatását.

Az M1 aktuális csatornán péntek délután az hangzott el, hogy a férfi az Iszlám Állam egyik magas rangú vezetője, aki öngyilkos merényleteket szervezett és kivégzéseket irányított; legalább húsz ember megölésében vett részt. A gyanúsítottat információik szerint a nyírbátori menekültügyi központban fogták el.

-MTI-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!