Magyarország

2019.02.15. 11:26

Kóstoló kört tartanak az ország ötven legjobb borászával

Budapest - Kóstoló kört tartanak az ország ötven legjobb borászának részvételével március 2-án Budapesten, a szakmai megmérettetésen dől el, ki lesz a Borászok borásza díj nyertese - közölte az elismerés alapítója pénteken az M1 aktuális csatornán.

Rókusfalvy Pál azt mondta, hogy az eddigi évek 12 győztese választja ki az ötven legjobb borászt, akik a kóstoló kör keretén belül egymás között döntik el, ki legyen a Borászok borásza díj győztese.

Szerinte a borászoknak kevés lehetőségük van összegyűlni, ezért ez jó alkalom a beszélgetésre, valamint más borvidékek borainak megismerésére.

Délután három órától nyilvánossá válik a kóstoló, azonban a jegyek csak korlátozott számban érhetőek el - ismertette.

Kitért arra is, a díjra egy borász három borral jelentkezhet, az egyiknek alapbornak kell lennie, amely bemutatja a borvidékre jellemző ízeket, illatokat.

-MTI-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!