Magyarország

2018.11.23. 13:56

ITM-államtitkár: két és félszeresére emelték az Otthon Melege Program keretösszegét

Budapest - A kormány két és félszeresére emelte az Otthon Melege Program keretösszegét, így még többen tudnak olyan hűtőt, fagyasztót, illetve mosógépet beszerezni, amelyek hozzájárulnak a rezsiszámlák csökkentéséhez - mondta Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán pénteken.

A kormány kiemelt célja, hogy mindenki be tudja szerezni az igényelt gépet, ezért a program 2 milliárd forintos keretösszegét 5 milliárd forintra emelték - tette hozzá.

Közölte: a minisztérium 30-50 százalék közötti pályázati többletre számított, azonban míg tavaly az érintettek 63 ezer pályázatot nyújtottak be, idén 119 ezer igény érkezett.

Régionként átlagosan 15-20 pályázatot küldtek be, a legtöbb pályázat pedig Észak-Magyarországról érkezett - fűzte hozzá.

Elmondta: a programban 2015 óta meghirdetett pályázatoknak köszönhetően az ország 260-270 millió kilowattórát spórolt meg, ami nagyságrendileg 80 ezer háztartás éves energiafogyasztását jelenti - fűzte hozzá.

A program keretében három kategóriában: az A+ kategóriában háztartásonként 20 ezer forintra, az A++-ban 40 ezer forintra, az A+++ kategóriában pedig 45 ezer forint támogatásra lehet pályázni.

-MTI-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!