Magyarország

2018.09.10. 17:12

Elkezdte a NAV a tevékenységüket eltitkoló adózók utólagos ellenőrzését

Budapest - Az adóhatóság szeptember 10-től megkezdte azon adózók utólagos ellenőrzését, akik a hivatalhoz benyújtott bevallásaik alapján nem folytatnak gazdasági tevékenységet, ám a rendelkezésre álló kontrolladatokból ezzel ellentétes következtetés vonható le.

Budapest - Az adóhatóság szeptember 10-től megkezdte azon adózók utólagos ellenőrzését, akik a hivatalhoz benyújtott bevallásaik alapján nem folytatnak gazdasági tevékenységet, ám a rendelkezésre álló kontrolladatokból ezzel ellentétes következtetés vonható le.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI érdeklődésére közölte: az ADÓtraffipax felületén bejelentett vizsgálat kapcsán tevékenységet nem folytató adózók alatt azon adózókat értik, amelyek 2015. január 1-je előtt alakultak, nem állnak kényszertörlés, adószám törlés alatt, bevallásaik szerint nem folytatnak gazdasági tevékenységet (bruttó adóteljesítményük 2015-2017. között egyik évben sem érte el a 100 ezer forintot, valamint a 2017 negyedik negyedéve és 2018 első negyedéve közötti időszakban sem a fizetendő, sem a levonható áfa összege nem érte el a 100 ezer forintot), a kontrolladatok azonban arra utalnak, mégis végeznek tevékenységet.

A hivatal rendelkezésére álló kontrolladatok egyebek mellett az árufuvarozást kontrolláló elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) bejelentések forgalmi adatai, a belföldi összesítő jelentések adatai, a tagállami kontroll adatszolgáltatás adatai és az online pénztárgép szerinti adatok.

A hivatal az adózók bevallásaiban, nyilatkozataiban szereplő adatok és a kontrolladatok összevetése alapján idén eddig több mint 500 adózót jelölt ki ellenőrzésre. A kimutatott kontrolladatok alapján átlagosan több millió forintos különbözetről van szó az adó alapjában, de jelentős a szóródás - tették hozzá.

A NAV korábban is vizsgálta azon társaságokat, amelyek bevallásaik szerint nem folytattak tevékenységet, ám a kontrolladatok mást mutattak. A korábbi években több mint 200 adózót ellenőrzött a hivatal, amelyek egy része a támogató ellenőrzésnek köszönhetően pótolta hiányosságait. Azoknál az adózóknál, amelyek nem voltak elérhetőek, illetve a kockázatelemzés során feltárt anomáliákat nem tudták tisztázni, a hivatal intézkedett az adószámok felfüggesztéséről/törléséről, vagy az adóellenőrzés elrendeléséről.

-MTI-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!