Magyarország

2018.07.27. 18:03

Görög tűzvész – a helyiek csak Armageddonként jellemezték

Arra számítanak, hogy a tűzvész halálos áldozatainak száma tovább nő.

Arra számítanak, hogy a tűzvész halálos áldozatainak száma tovább nő.

Nyolcvankettőre emelkedett a Görögországban napok óta pusztító tűzvész halálos áldozatainak száma, 187-en sebesültek meg, számos embert pedig eltűntként tartanak nyilván – közölte a görög tűzoltóság. A helyi hatóságok elmondták, hogy a Geráneia hegyet leszámítva mindenhol sikerült megfékezni a lángok terjedését.

Ha utazunk, regisztráljunk

Bár Görögországban gyakoriak a nyári bozóttüzek, ám az elmúlt másfél évtizedben nem volt olyan súlyos helyzet, mint amit az elmúlt napok eseményei okoztak. A helyi lapok egyszerűen csak Armageddonként jellemezték a pusztítást. A jelenlegi információk szerint mintegy 300 otthon pusztult el vagy károsodott, a közvélemény egy része pedig dühös amiatt, hogy a hatóságok lassan reagáltak a hétfőn kezdődött tűzre. A mentés sikerességét azonban nagyban befolyásolta a környéken tomboló erős szél.

A tragédia kapcsán Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyi Minisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az M1 aktuális csa­tornán azt javasolta, mindenki regisztrálja magát, aki Görögországba vagy bármely más külföldi országba utazik. Az államtitkár azt kérte, hogy mindenki pontosan adja meg külföldi tartózkodási helyét a konzuliszolgalat.kormany.hu honlapon, mert, ha baj történik, gyorsan el tudják érni. A honlapon tájékozódni lehet az egyes országokról, a veszélyes vagy úti célként nem ajánlott helyekről.

A túloldalon

Bár a görögországi erdőtűznek nincs magyar érintettje sokakban felmerülhet, mi a teendő, ha hasonló veszélyes helyzetbe keveredünk nyaralás alatt. Bárdos István, az egyik ismert miskolci utazási iroda marketing menedzsere szakemberként, nyaralás során pedig tűzeseteket átélt magánemberként is azt javasolja: hasonló helyzetben csak a helyi hatóságok utasításait kövessük.

– Egy alkalommal az Athén felé vezető autópályán futottam bele erdőtűzbe, gyakorlatilag mindkét oldalon lángolt a növényzet. A rendőrök leállították a forgalmat, és várakozni kellett, amíg végül ­vissza nem fordítottak – mondta Bárdos István.

– Egy másik nyaralás során a félsziget túloldalán, a hotellel szemben kapott lángra az erdő. Több napon keresztül kísérhettük figyelemmel, ahogy helikopterrel és repülővel próbálják oltani a tüzet. Végül a hatóságok sikerrel jártak, de a szálloda igazgatója megbeszélte a vendégekkel, hogy abban az esetben, ha szükségessé válik, evakuálni fogják a lakókat, kiürítik a szállodát, és kérte, hogy erre mindenki készüljön fel. Én egyértelműen azt tudom javasolni mindenkinek, hogy baj esetén kövessék a mentésben résztvevő szervek utasítását, ők ugyanis igyekeznek mindenkit megóvni, távol tartani a veszélyforrástól – hangsúlyozta Bárdos István.

Szakértők szerint egyébként nem lesz komoly hatása a turizmusra a görög erdőtűznek, hiszen az ország kiterjedt tengerparttal, illetve szigetvilággal rendelkezik, ahol a vendégek zavartalanul pihenhetnek.

ÉKN


[related-post post_id="3932237"]

[related-post post_id="3931814"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!