Magyarország

2018.04.10. 09:58

Választás 2018 - Nézőpont: akár pártszakadás is lehet a Jobbikban

Budapest - A Nézőpont Intézet elemzője szerint a Jobbikban komoly, elhúzódó belső konfliktus várható, és akár pártszakadás is lehet.

Budapest - A Nézőpont Intézet elemzője szerint a Jobbikban komoly, elhúzódó belső konfliktus várható, és akár pártszakadás is lehet.

Fodor Csaba kedd reggel az M1 aktuális csatornán és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában is úgy vélekedett, hogy az elmúlt időszakban hitelességi válságba került a Jobbik.

Az egyik szereplő azt mondta: a párt radikális énje igaz, más azt mondta: mindig "cukiskodó párt" voltak. Kérdés, hogy ezek közül melyik igaz, és ezek után mennyire lehet majd hiteles bármelyik irányváltás - jegyezte meg.

A Nézőpont elemzője azt is felvetette: még az sem dőlt el, hogy a Jobbik lenne a második erő.

Ugyanis - mint kiemelte - a baloldali formációk együttesen több mandátumot szereztek.

Ez "komoly érvágás" a Jobbiknak, mivel ők arra készültek, hogy ezen a szavazáson komolyan "rávernek a baloldalra" - közölte Fodor Csaba.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!