Magyarország

2016.09.08. 14:51

Akinek nincs fizetése, nem kaphat lakást

Szeged - Felpörgetik az önkormányzati lakások kiadását Szegeden, idén 175 rászoruló költözhet be otthonába. Csak szegény szegediek kaphatnak belőle, és tőlük is elvárják, hogy legalább a 37 ezer forintot megkeressék, különben miből tudnák kifizetni a lakbért és a rezsit. A korábbi bérlők közel egymilliárdos hátralékot hagytak maguk után, a lakások egy részére pedig milliókat kell költeni, mielőtt újra kiadhatnák őket. Albert Ákos cikke az Abcúgon.

Szeged - Felpörgetik az önkormányzati lakások kiadását Szegeden, idén 175 rászoruló költözhet be otthonába. Csak szegény szegediek kaphatnak belőle, és tőlük is elvárják, hogy legalább a 37 ezer forintot megkeressék, különben miből tudnák kifizetni a lakbért és a rezsit. A korábbi bérlők közel egymilliárdos hátralékot hagytak maguk után, a lakások egy részére pedig milliókat kell költeni, mielőtt újra kiadhatnák őket. Albert Ákos cikke az Abcúgon.

A szegedi önkormányzat valamennyi üres, gazdaságosan felújítható lakását helyreállítják, és pályázat útján a szociálisan rászorulók rendelkezésére bocsátják – mondta kedden Botka László polgármester. A szocialista politikus az egyik bérlakás kulcsának átadása előtt tartott sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy szerinte Magyarországon átfogó, államilag finanszírozott önkormányzati szociális bérlakásprogramra lenne szükség, ami azonban még nem valósult meg. Arról, hogy az állam hogyan próbálta megoldani a rászoruló magyarok lakhatási problémáit az elmúlt években, az Abcúg ebben a cikkben írt részletesen.

Kardos Kálmán, a szegedi ingatlankezelő IKV Zrt. vezérigazgatója az Abcúgnak azt mondta, összesen 4200 önkormányzati bérlakás van Szegeden, és ebből jelenleg olyan hatszáz áll üresen. Ezek közül némelyik nincs felújítható állapotban, mást szolgálati lakásként terveznek kiadni, de így is marad még 200-250 lakás, amelyet a közeljövőben tesznek lakhatóvá rászorulóknak.

Tavaly 88 lakást adtak ki, idén pedig a tervek szerint 175 lakásba költözhetnek be rászorulók. Ez szerinte jelentős növekedés a korábbi évek gyakorlatához képest, akkor ugyanis a Zrt. előző vezetése évente csupán tízes nagyságrendben adott kis szociális alapon lakásokat. “Üres lakást ne tartsunk, lakjanak benne az emberek” – mondta Kardos Kálmán.

Négyszáz rászorulónak ígérnek lakhatást

Az önkormányzati lakásokat pályázat útján hirdetik meg. Bérlő csak az lehet, aki:

  • szegedi lakos
  • minimum öt éve dolgozik
  • minimum 37 ezer forintot eléri a család egy főre eső jövedelme, de nem több a minimálbérnél
  • nincs saját lakás a nevén
  • nincs nagyértékű ingósága
  • Kardos szerint az elkövetkező időszakban négyszáz rászorulónak tudnak így lakást kínálni, de így is négy és félszeres a túljelentkezés. Sokan már az elején lemorzsolódnak, mert például kiderül róluk, hogy nem szegediek, vagy nincs munkájuk (a közmunkát beszámítják). Akik megfelelnek, azok közül a legrászorultabbakat választják ki. Számukra az önkormányzat jóval a piaci bérleti díj alatt kínál lakhatást, egy negyven négyzetméteres lakásért például csupán 18 ezer forintot (plusz rezsi) kell havonta fizetniük.

    Kardos szerint arra nincs elég ingatlanjuk, hogy mindenkinek tudjanak otthont biztosítani, viszont nagy a fluktuáció: tavaly például nyolcvan lakás szabadult fel, a legtöbb haláleset vagy költözés miatt.

    Rengeteg pénzzel tartoznak a volt bérlők

    A visszaadott lakások nagy része ugyanakkor felújításra szorul. Villanyszerelés, fürdőszoba-felújítás, nyílászárócsere, burkolás – sorolta az elvégezendő munkákat Kardos Kálmán. Ezek lakásonként akár négymillió forintba is kerülhetnek.

    A lakások leromlott állapotáért sok esetben a korábbi lakók a felelősek. A lakásbérleti szerződésben ugyan benne van, hogy kötelesek azt ugyanolyan állapotba visszaszolgáltatni, mint ahogyan kapták, sok esetben azonban az IKV Zrt. nem tudja behajtani tőlük a pénzt, ugyanis nincs miből fizetniük.

    “Akinek ötmillió forintos hátraléka van, az nem fogja tudni elvégezni a felújítást” – mondta Kardos. Egy hetvenéves, idős emberrel példálózott, akinél már a vizet, a villanyt és a gázt is kikapcsolták, és valószínűleg egy kabátban kuporogva kell kihúznia a telet. Az ilyen emberektől, vagy például az elhunytaktól nem tudják számon kérni az elmaradt felújítást.

    Azoktól ugyanakkor, akiknek lenne lehetőségük elvégeztetni a munkákat, megpróbálják behajtani. Ez azonban nem könnyű, a Zrt.-nek összesen 900 millió forinttal tartoznak a bérlők, miközben ebből tavaly csupán negyvenmillió forintot tudtak beszedni.


    Berobbant a CSOK, megbukott a családi csődvédelem, a lakhatási segélyeket pedig megnyirbálták. Közzétette a 2015-ös lakhatási jelentését a Habitat for Humanity: a magyarok még mindig képtelenek lakásokat bérelni, pedig sokkal jobb lenne, mint ész nélkül vásárolni. Utóbbit azonban a kormány is milliárdokkal támogatja, miközben a hitelesek megmentésére nem jut elég pénz.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!