Mire megműtenék, már hiába

Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A legszegényebbeknek egyre elérhetetlenebb a magyar egészségügy, kevés a háziorvos, hosszúak a várólisták, az egész mégis rengeteg pénzbe kerül. Eközben azonban alig van olyan, aki tényleg rendesen fizeti a tb-t, a tehetősebbek meg öntik a pénzt a magánszektorba. A politikusoknak pedig a reform szó már régóta tabunak számít. Albert Ákos cikke az Abcúgon.

Esélyegyenlőtlenség az egészségügyben címmel tartott konferenciát a Friedrich-Ebert-Stiftung és a Political Capital, kórházvezetők, orvosok és szakértők beszélgettek arról, hogy mindenki ugyanazt kapja-e a magyar egészségügytől, vagy van, aki többet, más pedig kevesebbet.

Ideális esetben az esélyegyenlőség azt jelentené, hogy mindenki a képességeinek megfelelően fizet be a közös kasszába, majd pedig a szükségletei szerint részesül az ellátásból, a befizetett összegtől és a társadalmi státuszától függetlenül.

Mindenki tudja, hogy a gyakorlatban ez nem így néz ki”

– mondta Juhász Attila, a Political Capital szakértője.

A Political Capital a konferenciához készített tanulmánya szerint a legrosszabb jövedelmi helyzetben lévő magyarok egyre kevesebbszer jutnak hozzá orvosi ellátáshoz,

A legjobb jövedelműek viszont sokkal jobb helyzetben vannak.

Ezt egy Eurostat felmérés mutatta ki, ahol azt vizsgáltak, hogy a különböző jövedelemmel rendelkező emberekkel hányszor történt meg, hogy a hosszú várólista, a messze lévő rendelő vagy a túl drága szolgáltatás miatt nem jutottak orvosi ellátáshoz. E szerint 2010-től a jó fizetésű és a szegény emberek körében is romlott a hozzáférés egészen 2012-ig. Ezután azonban a felső négy jövedelmi kategóriába tartozók javítottak, a legszegényebbek helyzete viszont azóta is romlik, azaz egyre kevesebben jutnak orvosi ellátáshoz.

Az életmentő műtétre hónapokat kell várni

“Tele vagyunk esélyegyenlőtlenséggel” – mondta a konferencián Weltner János, a Semmelweis Egyetem sebésze. Szerinte ebben semmi meglepő nincs, a magyar egészségügyben az alulfinanszírozottság miatt hiánygazdálkodás van, hiányos lehetőségekhez pedig a hozzáférés sem egyenlő.

Az orvos szerint ráadásul az, hogy nem mindenhol egyforma az ellátás, magából a finanszírozási rendszerből következik. A magyar ellátásfinanszírozás ugyanis teljesítmény-volumen korláttal működik. Ez azt jelenti, hogy meg van szabva, hogy egy bizonyos területen mi a maximum összeg, amit a biztosító kifizet egy kórháznak az ellátásért, függetlenül attól, hogy azon a területen egyébként kisebbek vagy nagyobbak a betegek igényei. Az orvos szerint vannak olyan területek, ahol túlkezelik a betegeket, hogy kihasználják az aznapi limitet. Ott pedig, ahol nagyobb a terhelés, hamar elérik a limitet, bizonyos kezeléseket pedig utána már nem tudnak elvégezni.

Mindezek mellett Weltner arra is hozott példát, hogy bizonyos esetekben mennyire pazarlóan működik a rendszer. Egy előrehaladott státuszban lévő daganatos beteget említett, aki háromhónapos előjegyzést kap egy hasi ultrahangra. Mire megműtenék, már semmit sem lehet érte tenni, viszont milliókat fognak elkölteni a gyógyszeres kezelésére.

A kisfalvakban már háziorvos sincs

Szintén a szegényebbek számára hátrány, hogy az országban jelenleg 259 olyan háziorvosi praxis van, amelyik tartósan betöltetlen, azaz hat hónapja nem akadt rá orvos. A legtöbbjük hátrányos helyzetű kistelepüléseken helyezkedik el. Weltner János szerint nem véletlen, hogy éppen ezeken a településeken nincsen háziorvos. “Ahol van hálapénz, oda megy dolgozni az orvos, ahol nincs, oda nem” – mondta. A hátrányos helyzetű településeken élőknek pedig kevesebb lehetőségük van a hálapénzfizetésre.

Az orvosok meg szeretnének élni, közalkalmazotti fizetésből pedig nem fognak”

– mondta Weltner. Egyes településeken az önkormányzat támogatja az orvosok praxisnyitását ( például szolgálati autóval vagy lakással), de ott, ahol a lakosságnak nincs pénze hálapénzt adni, valószínűleg az önkormányzatnak sincs pénze orvosnak extra juttatásokat adni.

Eközben a lakosság magánegészségügyi kiadásai 2011 és 2014 között tartósan magas szintre emelkedtek: az egészségügyi kiadásokon belül 27 százalék a részarányuk, azaz az összes gyógyulásra fordított költség majd harmadát teszik ki. Ezek azok a szolgáltatások, amelyet a legszegényebbeknek esélyük sincs megfizetni, de még a tehetősebbeknek is problémát jelentenek, mert a háztartásoknál ez azonnal kifizetendő többletteherként jelentkezik, a magyar lakosságnak ugyanis nincs elegendő félretett pénze erre a célra.

A reform tabunak számít

Az, hogy a magyar egészségügy ennyire egyenlőtlenné vált, a Political Capital tanulmánya szerint egyáltalán nem meglepő, az ágazat ugyanis egyre több és több pénzbe kerül. Az újfajta orvosi technológiák drágák, közben pedig folyamatosan nő az emberek élethossza is, ami azt jelenti, hogy a korábbihoz képest a betegek hosszabb időn keresztül veszik igénybe a rendszer szolgáltatásait. Mindezek miatt felmerülnek azok a kérdések, hogy kinek mi jár és mi nem? Az eltérő egyéni igényeket a közösből, vagy egyéni forrásokból kell állni?

Az egészségügyi rendszerben található egyenlőtlenségekért ráadásul sohasem egyedül az egészségügyi ágazat felelős, az olyan rajta kívül álló tényezők, mint a területi különbségek vagy a diszkrimináció is számítanak. A legnagyobb hatása pedig a vagyoni különbségeknek és az oktatásnak van. Utóbbi azért fontos, mert az, aki minőségi oktatást kapott, sokkal jobban eligazodik az egészségügyi rendszerben, mint az, aki nem, és az érdekérvényesítő képessége is jobb.

Az elmúlt években kialakult politikai környezet egyáltalán nem segített azon, hogy ezek a trendek változzanak. A Political Capital szerint a politikusok a 2008-as népszavazás óta “kormányok sorsát eldöntő” kérdésként tekintenek az egészségügyre, a vidéki kórházak megtartása/bezárása pedig központi téma a helyi kampányokban. Ennek azonban bénító hatása van az ágazatra, a politikusok tartanak a változtatásoktól, a reform szó például 2008 óta egyenesen tabunak számít.

Alig van, aki tényleg fizet

A konferenciára meghívott szakértők többsége a hozzáférés és a a kapott ellátás minőségének oldaláról közelítette meg a esélyegyenlőséget. Volt azonban olyan, aki teljesen más szemszögből elemezte a helyzetet.

“Szerintem is van esélyegyenlőtlénség, az egészségyügy mint rendszer finanszírozásában”- mondta Lantos Gabriella, a Róbert Károly Magánkórház operatív igazgatója. Szerinte egyenlőtlenség a rendszer fenntartásban való részvételben van, márpedig azért, mert a befizetések egyáltalán nem arányosak: a nyolcmillió keresőkorú magyar állampolgár közül mindössze 2,7 millió fizet a minimálbérnél nagyobb összeg után járulékot. Azaz ha valaki évi 84 ezer forintnál nagyobb összeget tesz bele a rendszerbe, az már soknak számít.

Alig van olyan, aki a teljes jövedelme után fizet az egészségügyi ellátásért”

– mondta Lantos. Szerinte rengeteg “potyautas” van az egészségügyi rendszerben, akik nem raknak bele annyi pénzt, mint amennyi egyébként elvárható lenne tőlük (például a minimábérre bejelentett vállalkozók), ez pedig oda vezet, hogy azok fizetnek, akiket a legegyszerűbben meg lehet sarcolni A felhasználás tekintetében sem arányos rendszer, a legnagyobb felhasználok, a nyugdíjasok például semmit sem fizetnek.

“Szerintem a hozzáférés épphogy arányos, ahhoz képest, hogy mennyire nem arányos a befizetés” – mondta Lantos, hozzátéve, hogy a betegek több mint kilencven százaléka hozzájut az ellátáshoz. Az egészségesen eltöltött évek számának növelése pedig elsősorban nem az egészségügyi rendszeren múlik, hanem a genetikai adottságokon és az életmódon.

Minden felnőtt magyar állampolgár saját maga felel azért, hogy 45 éves korában meghal-e vagy 90 éves koráig él”

– mondta.

Beteszik a kórházba meghalni az állam pénzén

Lantos szerint az ellátási szerkezetben jelen lévő egyenlőtlenségek sem azok, amelyekre a többség gondol.

Minden járási központban van egy vacak kis kórház, és azt az illúziót kelti, hogy az egy kórház, de valójában egy ispotály, és még a mentő sem áll meg ott”

– mondta. Szerinte igazi kórházak csak a nagyobb városokban vannak, a kisebbekben pedig az emberek egyszerűen nem fognak meggyógyulni, a probléma pedig az, hogy a politikai illúziók mozdíthatatlanná tették ezeket a helyeket. Ilyen például a tapolcai kórház, amelyért a várost irányító Jobbik küzd, de felhozta a kormányzati tervek szerint újra megnyitandó Lipótmezei Pszichiátriai Intézetet is. “Nem lehet egy négyméter belmagasságú épületet ilyen célra használni” – mondta. A költségei ugyanis hatalmasok.

Azt a konferencián többen is megjegyezték, hogy az egészségügyi rendszer nem képes megoldani a szociális ágazat hatáskörébe tartozó problémákat, gyakran azonban rákényszerül, és ez megint csak viszi a pénzt. Erre Lantos Gabriella hozta a legszemléletesebb példát:

Jellemző, hogy egy 86 éves nénit a családja kórházba tesz, először csak pár hónapra, később azonban kiderül, hogy valójában már egyáltalán nem várják haza, a lakására ugyanis szükség van, ápolni pedig nem akarják. Emiatt kell találni egy indokot arra, hogy benntartsák. “Petefészekrákja van, eddig azonban egész jól elélt vele” – mondta Lantos. Ha megműtik, lehet, hogy ott hal meg, így nem teszik ki, de haza sem küldik. “Ő már az állami egészségügyben van, pedig haza lehetne vinni otthoni ápolásra, méltóságban meghalni” – mondta Lantos.

- Albert Ákos | abcug.hu -