Magyarország

2016.03.22. 18:43

A Klik megy, de az állam marad az iskolákban

Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Hiába várták tőle a magyar iskolák színvonalának emelését és pénzügyeinek rendbetételét, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ már a megalakulása óta csak púp a tanárok hátán. Rétvári Bence illetékes államtitkár kedden bejelentette, hogy megszüntetik az intézményt, és egy kevésbé központosított rendszert dolgoznak ki, ugyanakkor továbbra is az állam tartja fent az iskolákat. A tanártüntetések egyik fő szervezője, Pilz Olivér szerint csak annyi történt, hogy a kormány kapkodva bejelent pár dolgot, és fenntartják, hogy jövő héten sztrájkolni fognak, ha a kormány nem ül le velük tárgyalni.

Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Hiába várták tőle a magyar iskolák színvonalának emelését és pénzügyeinek rendbetételét, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ már a megalakulása óta csak púp a tanárok hátán. Rétvári Bence illetékes államtitkár kedden bejelentette, hogy megszüntetik az intézményt, és egy kevésbé központosított rendszert dolgoznak ki, ugyanakkor továbbra is az állam tartja fent az iskolákat. A tanártüntetések egyik fő szervezője, Pilz Olivér szerint csak annyi történt, hogy a kormány kapkodva bejelent pár dolgot, és fenntartják, hogy jövő héten sztrájkolni fognak, ha a kormány nem ül le velük tárgyalni.

Nyáron teljesen megszűnik a Klik – jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az ATV Start című műsorában. Rétvári elmondta, a tavaszi ülésszakon egy új szabályozást alakítanak ki, hogy szeptemberre teljesen kialakuljon egy olyan új rendszer, amely sokkal kevésbé lesz központosított. Később a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pontosított, azt mondta, hogy noha a Klik megszűnik, továbbra is az állam tartja majd fenn az iskolákat. Nem térnek vissza a 2010 előtti, önkormányzati fenntartású rendszerhez, de a döntéseknek “közelebb kell kerülniük az intézményekhez”.

A Klik az Orbán-kormány központosításra épülő oktatási politikájának egyik sarokköve. A 2013-ban államosított több ezer magyar iskola mind ehhez az intézményhez került az önkormányzatoktól. A cél az volt, hogy a bizonytalan önkormányzati finanszírozást egy stabil állami váltsa fel, valamint hogy a központosítással eltüntessék az iskolák közötti különbségeket. Így a Klik az ország egyik legnagyobb munkáltatója lett, közel 120 ezer tanár alkalmazottal.

Az intézményfenntartó létrehozása azonban a kezdetektől sietősen zajlott, és már a első hónapban rengeteg olyan probléma adódott, amelyek egészen mostanáig jellemzik a szervezet működését. Ilyen például:

  • a lassú döntéshozatal
  • a túlzott bürokrácia
  • és az adminisztratív teendők elburjánzása.
  • Az igazgatói jogköröket úgy megvágták, hogy az iskolavezetők lényegében semmit sem tehetnek a tankerület hozzájárulása nélkül, a tankerület viszont általában csak lassan mozdul, így egy egyszerű krétabeszerzés is hosszú tortúrává válik. A tanároknak a tanítás mellett rengeteg adminisztratív feladatot írtak elő, ennek legjellemzőbb és máig legszemléletesebb példája az úgynevezett portfóliókészítés.

    „Mióta átvették az iskolát, nincs megoldva a takarítás, pár napja hányásos-hasmenéses megbetegedések vannak az iskolában, 72 óra alatt sem intézett semmit a Klik. Voltunk egy hat órás megbeszélésen a tankerületi igazgatóval, egyetlen kérdésre sem tudott konkrét választ adni. Mindenre azt válaszolta, hogy majd megkérdezi a központtól” – írták az Indexnek még 2013-ban egy iskolából. Jellemző, hogy a tanárok sem idén mentek ki először az utcára, már három évvel ezelőtt is azért tüntettek, mert hiába nőtt a bérük a pedagógus-életpályamodellnek köszönhetően, jóval több feladatot is a nyakukba kaptak.

    A minisztérium szerint is rosszul működik

    A kormány már 2013 szeptemberében miniszteri biztost nevezett ki a Klik-hez, hogy átvilágítsa a működését és fejlesztési javaslatokat tegyen. Szabó Balázs biztos jelentését végül 2014 elején hozta nyilvánosságra az Index, és csak úgy hemzsegett a rendszerhibáktól.

    A jelentés szerint az akkori elnök, Marekné dr. Pintér Aranka képtelen hatékonyan működtetni a szervezetet, rosszul választotta ki a Klik székhelyét, sőt a szervezet informatikai szoftverét is, 2014 végére pedig teljesen elszállhat a Klik költségvetése, a gazdálkodás ugyanis “nem költséghatékony”.

    A pénzügyi problémák egy idő után már a napi működésben is megjelentek. A számlásként foglalkoztatott tanárok fizetése hónapokat késett, állítólag azért, mert a tankerület nem kapott időben pénzt a központtól. De előfordult olyan is, hogy pár diák azért nem tudott elutazni egy tanulmányi versenyre, mert az iskolának nem sikerült elszámolnia a vonatjegyeket a Kliknél.

    Marekné 2014 júliusában lemondott, de a problémák ezzel nem oldódtak meg. Az adminisztrációs terhek egyre sokasodtak, volt rá példa, hogy a Klik előírta az iskoláknak, hogy a tanárok úgynevezett tudásfórumokon beszélgessenek a Klik víziójáról. Ennek megtörténtét pedig jelenléti ívekkel igazolják. Az Index cikke szerint sok helyen ezt egyszerűen elbliccelték a tanárok.

    A nyíregyházi Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola szülői munkaközössége által szervezett tüntetés 2015. április 28-án, azért, hogy az iskola ne kerüljön át a Klik fennhatósága alá

    A diákok is egyre inkább elégedetlenek lettek az intézményfenntartó működésével, a 2015-ös diákparlamenti ülésen például előkerült, hogy elegük van belőle, hogy az iskolában nincs WC-papír és szappan a mosdókban, vagy hogy dolgozat előtt papírt kellett bevinni, mert az iskolának nincs elég.

    A Klik működéséről az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, az EMMI egyik háttérintézménye is készített egy jelentést még tavaly év végén, de csak februárban hozták nyilvánosságra. Az OFI legfontosabb kritikáit az Index foglalta össze.

    E szerint

  • az állami iskolák fenntartásáért felelős Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) csak akadályozza az iskolák mindennapi működését,
  • a tankerületeket jelenleg a stratégiai gondolkodás teljes hiánya jellemzi,
  • a tankerületek csak utasításokat közvetítenek, helyi szempontok nem jelennek meg a döntésekben,
  • a túlzott adminisztráció megbénítja az iskolák működését,
  • a KLIK nem hoz érdemi szakmai döntéseket, ugyanakkor az adatok eltitkolásával még a minisztériumi dolgozók munkáját is nehezíti.
  • A kifizetetlen számlák miatt leállt a tanítás

    A Klik pénzügyi problémái 2015 második felétől kezdtek egyre látványosabbá válni: a szervezet hatalmas adósságot görgetett maga előtt, és rendszeresen késve fizetett a különböző közmű és egyéb szolgáltatóknak. 2015 augusztus végén közel 8 milliárd forint adóssága volt a Kliknek.

    Novemberben tíz napra megszűnt a telefon és az internetszolgáltatás a Klik irodájában. A szervezet pedig még októberben féléves gázkikapcsolási moratóriumot kért, hogy a késedelmes fizetés ellenére se kapcsolják ki az iskolákban az áramot. Mindez azonban nem akadályozta meg azt, hogy a gyöngyöstarjáni általános iskolában februárban szünetet kelljen elrendelni, mert a tartozások miatt lekapcsolták a fűtést az iskolában, Tarnazsadányban pedig az iskola szennyvízszippantása került veszélybe, mert az intézményfenntartó nem fizetett időben a szolgáltatónak (a Klik tartozásairól ebben a cikkben írtunk bővebben). Lázár János miniszter februárban azt mondta, hogy a Klik teljes, egész országot érintő adósságállománya 17 milliárd forintot tesz ki.

    Pilz: Kapkodva bejelentenek pár dolgot

    A decemberben kezdődött pedagógustiltakozások egyik fő követelése, hogy a kormány számolja fel a központosítást (vagyis a Kliket), az iskolák fenntartói újra helyi hivatalok legyenek, valamint, hogy csökkentsék a diákok és a tanárok terheit.

    Koncepción kellene gondolkodni – mondta az Abcúgnak a bejelentésekkel kapcsolatban Pilz Olivér, a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára, a tanszabadságért küzdő Tanítanék mozgalom egyik vezető alakja. A tanár szerint úgy tűnik, hogy a kormányzat most kapkodva bejelent pár dolgot (a Klik megszüntetése mellett azt is közölték, hogy csökkentik a diákok óraszámát), mert a tiltakozáshullám miatt érzik, hogy nem halogatható tovább a cselekvés, és a lényegi kérdésekről eddig nem ejtettek szót. Az óraszámterhelés csökkentésének felvetéséhez azt fűzte hozzá, hogy erről korábban is volt szó, és elsősorban az alsósokat érintené, “De azt se veheti senki természetesnek, hogy egy tizenegyedikesnek heti 38 órája van”. A Klik nyárra kitűzött megszüntetésére pedig azt mondta, szeretnék látni, mert a központosítás nem jó.

    Orbán Viktor a pedagógustiltakozások hatására az év elején leváltotta Czunyiné Bertalan Judit közoktatási államtitkárt, február végén pedig lecserélték a Klik vezetőjét is. Emellett Lázár János megígérte, hogy március végére kifizetik a Klik összes számláját. Ebből elvileg 8,6 milliárd forintot már törlesztettek.

    Forrás: abcug.hu.


    Miskolc - A gázszolgáltató, a vízmű, a rovarirtó, de még a zongorahangoló is késve kapta meg a pénzét a KLIK-től Borsod megyében. Az iskolákat működtető intézményfenntartó ugyan már elkezdte törleszteni az adósságait, de február elején még több mint egymilliárd forint tartozása volt az ország legszegényebb megyéjében.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!