Magyarország

2013.06.09. 11:49

Fővárosi Közgyűlés - Több cégvezető tavalyi prémiumáról dönthetnek

Budapest, 2013. június 9., vasárnap (MTI) - Hat fővárosi társaság vezetője tavalyi prémiumfeladatainak teljesítettségéről és a kapcsolódó kifizetésekről dönthet szerdán a Fővárosi Közgyűlés.

Budapest, 2013. június 9., vasárnap (MTI) - Hat fővárosi társaság vezetője tavalyi prémiumfeladatainak teljesítettségéről és a kapcsolódó kifizetésekről dönthet szerdán a Fővárosi Közgyűlés.

A prémiumok mértékét a főváros vagyonrendelete szabályozza. A közgyűlési javaslatok szerint Nagyunyomi-Sényi Gábor Antal, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK) Zrt. vezérigazgatója a teljesített feladatok alapján az éves alapbérének 35 százalékára jogosult, vagyis 5 millió 460 ezer forintot vehetne fel. A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatójának, Vitézy Dávidnak az éves bér 40 százalékának a 80 százalékát lehet kifizetni, ami 6 millió 144 ezer forint. Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója ugyanilyen arányban jogosult az összegre, esetében ez 5 millió 568 ezer forintot jelent.

A Nagybani Piac vezérigazgatójának, Házi Zoltánnak 4 millió 992 ezer forintot fizethetnek ki, ez az összeg az éves alapbérének 40 százaléka. A Budapest Főváros Városépítő Tervező (BFVT) Kft. ügyvezetője, Albrecht Ute az éves alapbére 20 százalékának a 80 százalékára jogosult, ami 1 millió 488 ezer forint, míg Wertán Zsolt Zoltán, az Enviroduna Kft. ügyvezetője az éves alapbére 30 százalékát, vagyis 4 millió 140 ezer forintot kaphat.

-MTI-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!