Magyarország

2013.06.17. 08:14

Bajnai: győzelemre esélyes együttműködési formát kell kialakítani az MSZP-vel

Budapest, 2013. június 16., vasárnap (MTI) - Mind az Együtt 2014-nek, mind az MSZP-nek az az érdeke, hogy a lehető legerősebb, a győzelemre legtöbb esélyt adó együttműködési formát alakítsanak ki - mondta Bajnai Gordon az ATV Szabad szemmel című műsorában vasárnap este annak kapcsán, hogy a jövő pénteken tárgyalások kezdődnek a két párt között.

Arra kérdésre, hogy a külön lista lehet-e jó együttműködési forma, az Együtt-PM választási szövetség vezetője azt válaszolta: az MSZP-vel már korábban megállapodtak arról az abszolút minimumról, hogy egy egyéni választói körzetben csak egy ellenzéki demokratikus jelölt álljon szemben majd a Fidesz jelöltjével, mert véleménye szerint ez kell ahhoz, hogy győzelmi esélyeik legyenek.

"A mi javaslatunk az, hogy olyan egezségre jussunk, módszeresen haladva, aminek a vége egy közös lista, közös miniszterelnök jelölt, mi ebben szeretnénk megegyezni - jelentette ki Bajnai Gordon.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!