Magyarország

2013.05.30. 20:03

Fidesz: a gazdasági eredmények is bizonyítják, hogy az ország jobban teljesít

Budapest, 2013. május 30., csütörtök (MTI) - Magyarország egyre biztosabb talajt jelent az emberek, a családok lába alatt, az ország napról napra, saját erejéből erősödik - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Budapest, 2013. május 30., csütörtök (MTI) - Magyarország egyre biztosabb talajt jelent az emberek, a családok lába alatt, az ország napról napra, saját erejéből erősödik - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

A politikus kijelentette: a kormány által előtérbe helyezett értékek egyre több területen hozzák meg az eredményüket. A kommunikációs igazgató szerint kizárólag a magyar emberek tevékenységének köszönhető, hogy az ország kilenc év után kikerülhet a túlzottdeficit-eljárás alól. Hozzátette: az ország eközben kamatostul fizeti a baloldali kormányok által felhalmozott adósságokat, a kormány pedig felelősen gazdálkodik a közpénzekkel.

A politikus további öt gazdasági eredményt tartott kiemelendőnek. Ezek között említette, hogy a legfrissebb adatok szerint 58 ezerrel többen dolgoznak, mint egy éve, a foglalkoztatás ráadásul a fiatalok és az idősebbek körében is emelkedett, így csökkent a társadalmi csoportok közötti egyenlőtlenség.

Közölte: míg a Gyurcsány-Bajnai-kormányok idején megduplázódott a munkanélküliség, tavaly húszéves rekordot döntött a nők foglalkoztatása. A politikus mindezt különösen fontosnak tartotta annak tükrében, hogy tavaly 19 uniós országban nőtt a munkanélküliek száma.

Kiemelte azt is: az inflációt meghaladóan, 4,2 százalékkal emelkedtek a nettó fizetések, vagyis a pénz nem veszíti el rövid idő alatt az értékét, mint a baloldali kormányok idején. Az infláció negyvenéves mélyponton van, a fizetések és a nyugdíjak is tartják értéküket - mondta.

Szólt arról is, hogy a rezsicsökkentésnek köszönhetően mintegy százezer forinttal több marad egy átlagos család zsebében, júliustól pedig a szemétszállítás, a csatorna, a palackos gáz, a szippantás és a kéményseprés díja is csökkenni fog.

Kiemelte még, hogy tavaly rekordmennyiségű, 10,5 milliárd euró értékű működő tőke érkezett az országba.

Bár Bajnai Gordon és más baloldali politikusok elvitatják az eredményeket, "bebizonyosodott, az emberek jól tették, hogy 2010-ben nemet mondtak a baloldal szélsőséges gazdaságpolitikájára, amely csak kivett az emberek zsebéből, de be nem tett semmit" - jelentette ki Kocsis Máté. A baloldal hagyta, hogy az ország gyarmat legyen, és semmit nem tett az emberek terheinek csökkentése érdekében, sőt "Bajnai Gordon a kilenc hónapos kormányzása alatt egyhavi bért és nyugdíjat vett el az emberektől" - mondta.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!