Magyarország

2013.03.13. 17:21

Öt év fegyházbüntetést kapott a kiskunhalasi pszichiátriai intézet ápolója

Kiskunhalas, 2013. március 13., szerda (MTI) - Nem jogerősen öt év fegyházbüntetésre ítélte a Kiskunhalasi Járásbíróság a település pszichiátriai intézetének egykori ápolóját szerdán meghozott elsőfokú ítéletében.

Kiskunhalas, 2013. március 13., szerda (MTI) - Nem jogerősen öt év fegyházbüntetésre ítélte a Kiskunhalasi Járásbíróság a település pszichiátriai intézetének egykori ápolóját szerdán meghozott elsőfokú ítéletében.

A bíróság gondozás alatt álló személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette miatt ítélte el az elsőrendű vádlottat. A per másodrendű vádlottja nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott testi sértés bűntette miatt, míg a harmadrendű vádlottat felmentette a bíróság a zsarolás vádja alól.

Az ügyészség 2010-ben tett feljelentés alapján, a Bács-Kiskun Megyei Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában lezajlott vizsgálatok után emelt vádat.

A vádlottak szabadlábon védekeztek.

Nagyné Tajti Ilona tanácsvezető bíró az ítéletek indoklásakor elmondta: bizonyítást nyert, hogy az elsőrendű vádlott legalább három alkalommal elkövette az egyik sértettel szemben a szemérem elleni erőszak bűntettét. A bíróság hitelesnek fogadta el a sértett nyomozási bíró előtt tett vallomását.

A bíróság szerint a másodrendű vádlott is elkövette a terhére rótt bűncselekményt - megütött egy ápoltat -, de ezt nem különös kegyetlenséggel tette, ezért a nyolc hónap börtönbüntetés, melynek végrehajtását két évre felfüggesztette, megfelelő büntetés számára.

A harmadrendű vádlottat - akivel szemben az volt a vád, hogy élelmiszert és egyéb apróságokat zsarolt ki a pszichiátriai otthon lakóitól - felmentette a bíróság. Az ítélet szerint a vádlott kapott édességet, élelmiszert és apróbb ajándékokat az otthon lakóitól, de bizonyítható volt, hogy ő is vitt be élelmiszert az intézetbe, amit többször szétosztott.

Az ügyész az elsőrendű és a másodrendű vádlott esetében súlyosbításért, a harmadrendű vádlott esetében a bűnösség megállapításáért jelentett be fellebbezést, valamint indítványozta az elsőrendű vádlott letartóztatását.

Kastyják János, az elsőrendű és a másodrendű vádlott védője védencei felmentésért nyújt be fellebbezést, a harmadrendű vádlott és védője tudomásul vette az ítéletet.

A bíróság elutasította az ügyész elsőrendű vádlottra vonatkozó letartóztatási indítványát, amely ellen az ügyész fellebbezést jelentett be.

Az elsőfokú ítélet egyik vádlott esetében sem jogerős, ezért a per másodfokon a Kecskeméti Törvényszéken folytatódik.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!