Magyarország

2013.02.03. 11:45

Vezetőváltás és reform előtt áll a Magyar Tűzoltó Szövetség

<span style="font-size: 13px;">Budapest, 2013. február 3., vasárnap (MTI) – Vezetőváltás és átalakulás vár a mintegy 1100 egyesület 20 ezer tagját képviselő Magyar Tűzoltó Szövetségre (MTSZ), ugyanis a 143 évvel ezelőtt alakult szervezet elnöke és több elnökségi tagja már nem lesz vezetőségi jelölt a március eleji tisztújító kongresszuson.

Budapest, 2013. február 3., vasárnap (MTI) – Vezetőváltás és átalakulás vár a mintegy 1100 egyesület 20 ezer tagját képviselő Magyar Tűzoltó Szövetségre (MTSZ), ugyanis a 143 évvel ezelőtt alakult szervezet elnöke és több elnökségi tagja már nem lesz vezetőségi jelölt a március eleji tisztújító kongresszuson.

Az ország legrégebben alakult szervezetét gróf Széchenyi Ödön alapította, majd az 1948-ban megszűnt szervezet jogutódként 1990-ben alakult újra. Az MTSZ a megyei szövetségeken keresztül jelenleg ezer településen mintegy másfél millió ember mentő- tűzvédelmében, közel másfél millió munkaórában működnek közre, és évente több mint tízezer különféle esetben nyújtanak konkrét segítséget.

A tisztújítás előtt álló MTSZ jelenlegi elnöke, Bende Péter nyugalmazott vezérőrnagy, volt fővárosi tűzoltóparancsnok, aki egy évtizeden át irányította az ország legnagyobb tűzoltó civil szervezetét, az idei tisztújító küldöttgyűlésen már nem jelölteti magát, és az elnökség több tagja is hasonlóképpen döntött.

A megyei szövetségek mintegy kétharmada Dobson Tibor tűzoltó dandártábornokot jelölte az elnöki tisztségre a márciusi 2-ai tisztújító küldöttközgyűlésnek. Az elnökjelölt - aki hivatásos pályafutását katonatisztként kezdte, utána az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője, majd hivatalvezetője, korábban pedig fővárosi tűzoltóparancsnok-helyettes is volt, jelenleg pedig a katasztrófavédelem, a rendőrség, a szakszolgálatok, a vámőrség és a büntetés-végrehajtás mintegy 80 ezer dolgozójának képviseletét ellátó Magyar Rendvédelmi Kar elnöke - az MTI-nek adott interjújában azt mondta: a megbízatás elnyerése esetén egy olyan képviselet kialakítását szeretné elérni, amely a szakmát "egy centrikus, egyeztetett állásponttal" képviselné a kormányzati, az önkormányzati vagy felügyeleti szinten. Ugyanis - fogalmazott -, az egymást kioltó javaslatok sem a szervezetet, sem a közbiztonság, illetve a tűzvédelem erősítését, sem pedig a közösségépítést nem segítik.

Dobson Tibor ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy a megyei szövetségek, az önálló tagozatok megmaradjanak, hangsúlyozva, az MTSZ tagjai a helyi közösségi élet aktív résztvevőjeként jól ismerik a helyi viszonyokat, az ott élő embereket, így a hatóságokkal, a polgárőrséggel kitűnően tudnak együttműködni. Aláhúzta, az egyesületek tagjai közül sokan polgárőrök is, és önként, fizetség nélkül, szabadidejükben működnek közre a székhelyük szerinti település vagy esetleg a szomszédos települések tűzmegelőzési, tűzoltási és műszaki mentési feladatainak ellátásában. Mindemellett nagy gondot fordítanak a helyi, illetve a tűzoltóhagyományok ápolására, a közösség összetartására és az utánpótlás nevelésére.

Az ország mintegy 1100 önkéntes tűzoltó egyesületéből közel 700 képes tűzoltási bevetésre és műszaki mentésekre, és közülük 386 szervezet kötött megállapodást hivatásos tűzoltóságokkal, vállalva az állandó riaszthatóságot. Az OKF által kezdeményezett együttműködés részeként az sms-es riasztási rendszernek köszönhetően is sok esetben elsőként érkeznek a kárhelyszínre, és kezdik meg a mentési munkát.

Dobson Tibor rendkívül fontos lépésnek nevezte, hogy a tavaly január elsejével életbe lépett új katasztrófavédelmi törvénynek köszönhetően fejlődési lehetőséget kaptak az önkéntes tűzoltóságok is, és az OKF által biztosított évi 120 millió forintos működési támogatás mellett védőfelszerelésekkel, eszközökkel is ellátják őket a hivatásos tűzoltóságok segítségével. Meghatározónak nevezte a Bakondi György OKF főigazgatója által egy évvel ezelőtt tartott önkéntes tűzoltó-egyesületek első országos találkozóját is; véleménye szerint ez is bizonyítja, hogy a katasztrófavédelem rendszerén belül rendkívüli értéket képviselnek az önkéntes tűzoltók, mert önként, fizetés nélkül végzik azt a munkát, amit a hivatásososok, ezért erősíteni kell a szervezetek társadalmi megbecsültségét, ismeretségét és elismertségét, illetve a hivatásos tűzoltóságokkal való partnerségüket.

Az MTSZ elnökjelöltje azt szeretné elérni, hogy az önkéntes tűzoltó-egyesületek újra ugyanolyan, vagy magasabb összegű támogatást kapjanak, mint az 1998 és 2002 közötti időszak évi 400 millió forintja, ugyanis ez az összeg az elmúlt 10 év alatt 120 millió forintra csökkent, így nemhogy közösségépítésre, hagyományápolásra, még működésre sincs soknak forrás. A működési támogatás növelése azt is segítené, hogy csökkenjenek az országban azok a fehér foltok, ahová a segítség az országos 20-25 perces átlagnál csak jóval később tud kiérni - tette hozzá.

A dandártábornok úgy véli, az utánpótlás-nevelés és a közbiztonság javítását is segítené, ha a középiskolásoknak 3 év tanulmányi idejük alatt kötelezően előírt 50 munkaórányi közösségi szolgálati tevékenységüket az önkéntes tűzoltóságoknál látnák el. Dobson Tibor az MTI-nek úgy fogalmazott: aki a tűzoltó közösségeket támogatja, az az országot, és a jövőt támogatja.

AZ MTSZ honlapján olvasható közlemény szerint a tisztújítását előkészítő csütörtöki elnökségi ülésen részt vett Kovács Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára is, aki az elnökjelölt által felvázolt tervezetekkel egyetértett, és az önkéntes tevékenység hasznosságát hangsúlyozva a minisztérium részéről segítségnyújtásra tett ígéretet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!