Magyarország

2013.02.11. 16:16

Kormányhivatal: Szabolcsban már harmincöt településen elérhetők a települési ügysegédek

Nyíregyháza, 2013. február 11., hétfő (MTI) - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében már 35 településen van lehetőség az úgynevezett települési ügysegédek igénybevételére - közölte a térségi kormányhivatal vezetője hétfőn az MTI-vel.

Nyíregyháza, 2013. február 11., hétfő (MTI) - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében már 35 településen van lehetőség az úgynevezett települési ügysegédek igénybevételére - közölte a térségi kormányhivatal vezetője hétfőn az MTI-vel.

Vinnai Győző elmondta: a megyében kijelölt tizenhárom járási székhelyen kívül kilenc járási kirendeltségen van lehetőségük az ügyfeleknek államigazgatási ügyeik intézésére. A járási székhelyen és a kirendeltségeken történő ügyfélfogadás mellett a megyében - a járások településeinek nagyságát, településeinek számát, a korábbi körjegyzőségi kialakításokat, a közlekedési lehetőségeket, illetve az igényeket szem előtt tartva - már 35 településen van lehetőség települési ügysegédek, azaz mozgó ügyintézők segítségének igénybevételére a polgármesteri hivatalokban.

Az ügysegédek a kistelepüléseken élők ügyeinek intézésében nyújtanak segítséget, közreműködésükkel pedig az állampolgárok lakóhelyén vagy ahhoz közel kaphat magas szintű államigazgatási szolgáltatást. A települési ügysegédi hálózat kiépítése során az volt a cél, hogy a rendszer ne statikus, hanem változtatható legyen a jövőben - hangsúlyozta a kormánymegbízott.

Vinnai Győző a rendszer bővítéséről elmondta: az önkormányzatok igénye, kérése esetén bármelyik településen biztosítani tudják az ügysegéd működését.

A járási hivatalok 2013. január 1-jén kezdték meg működésüket az 579 ezer lakosú Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol Baktalórántháza, Csenger, Fehérgyarmat, Ibrány, Kemecse, Kisvárda, Mátészalka, Nagykálló, Nyírbátor, Nyíregyháza, Tiszavasvári, Vásárosnamény és Záhony vált járási székhellyé. A legtöbben, csaknem 170 ezren a nyíregyházi járáshoz tartoznak, az érintettek közül 120 ezren a székhelytelepülésen, Nyíregyházán élnek, a legkisebb létszámú járás pedig a csengeri. Járási kirendeltség Balkányban, Demecserben, Dombrádon, Máriapócson, Nagyecseden, Nagyhalászban, Rakamazon, Tiszalökön és Újfehértón működik.

- MTI -  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!