Magyarország

2013.02.11. 14:32

Continental: magyar gyártású termékeket a nemzeti dohányboltba

Budapest, 2013. február 11., hétfő (MTI) - A Continental Dohányipari Zrt. elnöke azt reméli, hogy olyan pályázók jutnak majd nagy számban koncesszióhoz a trafikpályázaton, akik kifejezetten vállalják magyar gyártású dohánytermékek, közöttük a Continental termékeinek minél nagyobb arányban történő értékesítését, így ugyanis magyar munkahelyek őrizhetők meg.

Budapest, 2013. február 11., hétfő (MTI) - A Continental Dohányipari Zrt. elnöke azt reméli, hogy olyan pályázók jutnak majd nagy számban koncesszióhoz a trafikpályázaton, akik kifejezetten vállalják magyar gyártású dohánytermékek, közöttük a Continental termékeinek minél nagyobb arányban történő értékesítését, így ugyanis magyar munkahelyek őrizhetők meg.

Sánta János, a magyar tulajdonban lévő dohánygyártó cég első embere a trafiktörvénnyel kapcsolatban az MTI-nek elmondta: itthon nemcsak magyar, hanem multinacionális kézben lévő gyárakban is gyártanak dohánytermékeket. A dohánygyári munkahelyek megtartását segítené, ha a trafikok leendő üzemeltetői közül minél többen vállalnák magyar gyártású dohányáruk forgalmazását - tette hozzá.

Megjegyezte: a koncesszióra pályázókat Magyarországon gyártott termékek értékesítésére kötelezni nem lehet, de az sem tiltható meg, hogy bárki önként vállalja pályázatában a magyar gyártók termékeinek nagyobb volumenű értékesítését.

A szakember ugyanakkor megalapozatlannak tartotta azt a dohánypiacon keringő híresztelést, miszerint csak az nyerhet a trafikpályázaton, aki a Continental termékeit mindenképpen kínálja dohányboltjában.

Sánta János szerint sem a törvényből, sem pedig a pályázati kiírásból ilyen követelmény nem következik. Utalt arra: aki mégis ilyen vállalást tesz a pályázatában - és nyer - azzal szerződést köt a Continental. Senkit sem érhet hátrány ugyanis, ha önként vállalja a magyar cég termékeinek értékesítését a nemzeti dohányboltokban - vélekedett a cég elnöke.

A szakember egyetért a kormány által a trafiktörvényhez benyújtott újabb módosító javaslattal, amely a nemzeti dohányboltok árukínálatát bővítené. Sánta János megérti a kormányzatot, hiszen a kiskereskedők részéről nagy volt a nyomás annak érdekében, hogy a trafikok minél jobb jövedelmezőséget biztosíthassanak a trafikosnak. Ezért a Continental elnöke azt sem tartja kizártnak, hogy végül a kormány minimum-árrés biztosítását fogja előírni a kiskereskedők javára.

Ez azonban ellentétes volna a gyártók érdekeivel - jegyezte meg. Szerinte azt is látható, hogy a kormányzat valóban elkötelezte magát a fiatalkorúak védelme érdekében hozott intézkedések mellett. Ezért a gyártóknak a megadott kereteken belül kell majd megpróbálni érdekeiket érvényesíteni Magyarországon.

Sánta János utalt arra: eljutottak hozzá olyan információk, miszerint az egyik multinacionális cég továbbra is Brüsszelben próbálja megakasztani a magyar dohánypiaci folyamatokat. Szerinte ezek a trafiktörvény keretei még mindig előnyösebbek, mint a most formálódó új uniós szabályok. Úgy vélte: ez utóbbiak például lehetővé tehetik akár azt is, hogy Magyarországon a cigaretták csomagolásáról előbb-utóbb teljesen eltűnjön a márkajelzés, hasonlóan az ausztrál szabályokhoz.

Az MTI információi szerint a Continental Dohányipari Zrt. 2011-ben mintegy 20 milliárd, 2012-ben - az előzetes adatok alapján - mintegy 22 milliárd forint árbevételt ért el. Az idén a menedzsment mintegy 23 milliárd forint árbevételre számít. A belföldi dohánypiacon a magyar gyártású termékek aránya meghaladja az 50 százalékot, a Continental részesedése pedig a teljes piac 6 százalékát teszi ki.

- MTI - 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!