Magyarország

2013.02.12. 13:18

A belügyminiszter támogatja a Laborc-P. Tamás találkozókat vizsgáló tényfeltáró bizottság munkáját

Budapest, 2013. február 12., kedd (MTI) - "Különösen alkalmasnak" tartja a belügyminiszter a nemzetbiztonsági bizottság által elrendelt ténymegállapító vizsgálatot arra, hogy feltárja a Laborc Sándor korábbi NBH-főigazgató és P. Tamás, az Energol Rt. előzetes letartóztatásban lévő volt vezetője között létrejött találkozók körülményeit, egyúttal célszerűnek nevezi, hogy a vizsgálat fogja át az Energollal "kapcsolatosan felmerülő kérdéseket is".

Budapest, 2013. február 12., kedd (MTI) - "Különösen alkalmasnak" tartja a belügyminiszter a nemzetbiztonsági bizottság által elrendelt ténymegállapító vizsgálatot arra, hogy feltárja a Laborc Sándor korábbi NBH-főigazgató és P. Tamás, az Energol Rt. előzetes letartóztatásban lévő volt vezetője között létrejött találkozók körülményeit, egyúttal célszerűnek nevezi, hogy a vizsgálat fogja át az Energollal "kapcsolatosan felmerülő kérdéseket is".Pintér Sándor ezt az LMP-s Mile Lajos hozzá intézett, "A nemzetbiztonsági szolgálatok és a szervezett bűnözés kapcsolatával összefüggő nyitott kérdések, különös tekintettel Laborc Sándor korábbi NBH-főigazgató és Portik Tamás, a hazai szervezett bűnözés egyik kulcsfigurája között létrejött találkozók körülményeire és azok nyilvánosságára" című írásbeli kérdésére válaszolva írta.

Az ellenzéki képviselő - a parlamenti honlapon közzétett irományában - emlékeztetett arra, hogy a nemzetbiztonsági bizottság 2012. december 11-ei ülésén ténymegállapító vizsgálat elrendeléséről döntött. A vizsgálat tárgya: a nemzetbiztonsági szolgálatok és a szervezett bűnözés kapcsolatával összefüggő nemzetbiztonsági kérdések, különös tekintettel a Laborc-Portik találkozók kapcsán, azokkal összefüggésben fellelhető információkra.

A nemzetbiztonsági bizottság által elrendelt ténymegállapító vizsgálat — figyelemmel a törvény által ezen eljárás keretében a testület számára biztosított külön jogosítványokra, illetve az ügy szakmai összetettségére is — a körülmények feltárására különösen alkalmas - fogalmazott válaszában a tárcavezető. Hozzátette, célszerűnek tartja egyúttal, hogy a vizsgálat fogja át az Energol Rt.-vel kapcsolatosan felmerülő kérdéseket is.

Pintér Sándor biztosítja a képviselőt arról, hogy a Belügyminisztérium és az irányítása alá tartozó belügyi szervek a tényfeltáró vizsgálat eredményes lefolytatásához minden szükséges támogatást megadnak.

Hivatkozva arra, hogy a HírTV Célpont című műsorában 2013. január 25-én elhangzottak szerint 29 évre titkosították az üggyel összefüggő lehallgatási dokumentumokat, Mile Lajos az iránt érdeklődött, megtörtént-e a dokumentumok kiértékelése, és van-e már döntés arról, hogy mikor, milyen mértékben és mit hozhatnak az üggyel összefüggésben nyilvánosságra.

Pintér Sándor közölte, az üggyel összefüggő dokumentumok minősítésének kérdésében - az ügy összetettségére, szakmai jelentőségére tekintettel - kizárólag szakmai szempontok mentén lehet dönteni.

A megalapozott és megnyugtató állásfoglalás érdekében külön szakértői bizottság felállításáról döntött, amelynek vezetésével Gálszécsy András volt tárca nélküli minisztert kívánja megbízni. Felkéri továbbá Gyarmati György főigazgatót, hogy delegálja a testületbe az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának megfelelő szakértelemmel rendelkező munkatársát - tudatta Pintér Sándor, jelezve, hogy a bizottságban tagként vesz részt az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, valamint a Belügyminisztérium kijelölt munkatársa is.

Kitért arra: a nyomozó hatóság jogosult annak megítélésére, hogy az iratok esetleges nyilvánosságra hozatala nyomozási érdekeket sért-e. Az eljáró hatóság e tekintetben még nem foglalt állást, de az üggyel összefüggésben hatáskörrel rendelkező állami szervek szoros együttműködése a büntetőjogi felelősség vizsgálatát jelentősen segítheti - olvasható a belügyminiszter válaszában.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!