Magyarország

2013.01.07. 18:50

Hét embert gyanúsít a rendőrség egy szegedi ékszerlopással

Szeged, 2013. január 7., hétfő (MTI) - Hét embert gyanúsít a rendőrség a szegedi Smaragd Ékszerüzletben tavaly elkövetett lopással kapcsolatban, köztük orgazdaként egy rendőrt is. Az eltulajdonított több mint százmillió forint értékből mintegy 14 millió forintnyi ékszer, félmillió forint és 10 ezer euró került elő - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója hétfőn Szegeden.

Urbán Zoltán a sajtótájékoztatón felidézte, hogy 2012. október 20. és 23. között az ékszerüzlet alatti pince födémjét bontották meg a tettesek, majd kivágták a páncélszekrény alját, és több mint százmillió forint értékű ékszert, valamint készpénzt vittek el. Az elkövetők már augusztusban megkísérelték végrehajtani a bűncselekményt, de akkor nem jártak sikerrel.

A gyanúsítottak közül ötöt egy időben, összehangolt akció keretében fogott el a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Terrorelhárítási Központ mintegy nyolcvan munkatársa a Békés megyei rendőrök segítségével január 4-én Pusztaszeren, az M5-ös autópályán, illetve Szegeden és Budapesten.

A hét gyanúsítottból kettőt - akik betörtek az ékszerüzletbe - már korábban előzetes letartóztatásba helyeztek, a most elfogottak közül négyen szintén előzetesbe kerültek, egy ember házi őrizetben van.

A rendőrség három embert orgazdasággal, egyet az augusztusban sikertelenül végződött bűncselekménnyel, míg egy másikat bűnsegédlettel gyanúsít. A gyanúsítottak között egy rendőr is van, akit orgazdasággal gyanúsítanak, illetve egy német állampolgár, aki hazájában szintén ékszerüzletet működtet.

A betörés elkövetői lopásra specializálódtak, a Tolna megyei Tamásiban júliusban elkövetett 8,2 millió forintos ügyben is érintettek. Emellett a szegedi ékszerüzlet ellen augusztusban elkövetett lopási kísérlettel is gyanúsítják őket, így három ügyben kell felelniük - tette hozzá az alezredes.

Az elkövetők részleges beismerő vallomást tettek.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!