Magyarország

2012.12.12. 18:37

Dugódíj – Tarlós István: a haladéknak is örülni kell

Budapest, 2012. december 12., szerda (MTI) – A főpolgármester álláspontja szerint az előző ciklus közgyűlési többsége 2013-as bevezetéssel "bevállalta" a dugódíjat a négyes metró uniós támogatásának feltételeként, tehát annak is örülni kell, hogy az Európai Unió egyáltalán haladékot adott 2015-ig.

Tarlós István ezt azzal összefüggésben mondta a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének szünetében újságíróknak, hogy a Népszabadság aznapi számában arról írt: Brüsszel ragaszkodik a budapesti dugódíjhoz.

A lap az Európai Bizottság elmúlt hetekben Budapestre látogató tagjaira hivatkozva írta azt, hogy nem egyeznek bele a dugódíj törlésébe, s azt legkésőbb 2015-ig – az uniós támogatás elszámolásának lezárásáig - be kell vezetni Budapesten. Ha a főváros mégsem tenné, az szerződésbontást és a megítélt 181 milliárd forint visszafizetését vonhatná maga után.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!