Magyarország

2012.11.25. 10:27

Sikeres termelőiskolai projekt valósult meg Katymáron és Madarason

Szeged, 2012. november 25., vasárnap (MTI) – Sikeres termelőiskolai projekt zárul hamarosan a Bács-Kiskun megyei Katymáron és Madarason; a program mintegy 189 millió forintos uniós támogatásban részesült - mondta el a projekt fő konzorciumi tagja, a szegedi Tudásklaszter Nonprofit Kft. ügyvezetője az MTI-nek.

Szeged, 2012. november 25., vasárnap (MTI) – Sikeres termelőiskolai projekt zárul hamarosan a Bács-Kiskun megyei Katymáron és Madarason; a program mintegy 189 millió forintos uniós támogatásban részesült - mondta el a projekt fő konzorciumi tagja, a szegedi Tudásklaszter Nonprofit Kft. ügyvezetője az MTI-nek.

Megyeri Stefánia kifejtette: Katymár és Madaras önkormányzataival tavaly év elején kezdték el a projektet. A települések az ország egyik leghátrányosabb helyzetű kistérségében találhatók. A 189 millió forinttal támogatott projektbe 92 főt vontak be a két településről. Közülük 5-5 fő állást is kapott, így a program mindkét településen folytatódhat.

A termelőiskolai program az oktatási rendszerből kihullott, szakképzettséggel nem rendelkező, már nem tanköteles, szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok számára biztosít lehetőséget a felzárkózásra, szakképzettség szerzésére, a munkaerőpiacon való érvényesülésre. A termelőiskolákban a munka és tanulás sajátos kombinációjával valósul meg a szakmai képzés.

A két településen a program a helyi adottságokhoz alkalmazkodott, a községekben nagyon magas a munkanélküliek száma, miközben rendkívül jó termőterületekkel rendelkeznek, csak az utóbbi évtizedekben már nem láttak lehetőséget a mezőgazdaságban az emberek - mondta el az ügyvezető.

Katymáron és Madarason is megműveletlen földeket vontak be a projektbe és bemutató kerteket hoztak létre. A programban a résztvevők megtanulták több zöldség és gyümölcs termesztését, majd OKJ-s zöldségtermesztő- vagy kerti munkás képesítést szerezhettek - tette hozzá Megyer Stefánia. Madarason a megtermelt zöldségeket, gyümölcsöket egy kis üzemben dolgozzák fel. A résztvevők kreatívak, innovatívak, saját, egyedi fejlesztésű receptekkel dolgoznak - mondta el az ügyvezető. Hozzátéve: ennek köszönhetően sárgarépa-sütőtök-alma dzsem, cékla-, hagyma-, illetve zöld paradicsom lekvár is készül itt. Emellett a soknemzetiségű településeken gyűjtik a hagyományos recepteket, melyből egy receptgyűjtemény is készül. A projekt eredményeként Katymáron létrejött egy kisebb kapacitású tésztaüzem és száraztészta gyártó képesítést szerezhettek a résztvevők. Termékeiket a település konyháján használják fel. Az ügyvezető hangsúlyozta, hogy a Tudásklaszter Nonprofit Kft. által kidolgozott modell az önfenntartó vidékért termelőiskolára szinte minden tájegységre adaptálható. Ennek kapcsán már több településsel felvették a kapcsolatot, és együtt pályáznak; amennyiben nyernek, országos lehet a hálózat. Fontosnak tartották a határon túli kapcsolatok ápolását is, így november 30-án egy konferencia keretében, együttműködési megállapodást kötnek a Szabadkai Paraszt Egyesülettel és a székelyudvarhelyi Székelygyümölcs Egyesülettel az eredmények és a tapasztalatok megosztásáról. A cél, hogy a programot egy Kárpát-medencei együttműködéssé terjesszék ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!