Magyarország

2012.07.24. 08:20

Meggyilkolt pszichológusnő - Demonstrációk Pécsen

Pécs, 2012. július 23., hétfő (MTI) - A "cigánybűnözés" és a gyűlöletkeltés ellen is tartottak demonstrációkat hétfőn Pécsen Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásával összefüggésben.

Pécs, 2012. július 23., hétfő (MTI) - A "cigánybűnözés" és a gyűlöletkeltés ellen is tartottak demonstrációkat hétfőn Pécsen Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásával összefüggésben.

A Facebook közösségi portálon szervezett megmozdulások egyikét a "romló közbiztonság", a "cigánybűnözés" miatt, a halálbüntetés visszaállításáért hirdették meg. A fáklyás felvonulás este nyolc órakor, a Hungária út és a Nagy Jenő utca sarkától, azon söröző közeléből indult, ahonnan július 8-án hajnalban Bándy Kata egyedül próbált hazajutni, de otthonába már nem érkezett meg.

A tüntetés résztvevői fáklyákkal, piros-fehér-zöld, illetve árpádsávos zászlókkal és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom lobogóival a kezükben, jelentős rendőri kíséret mellett vonultak végig a belvároson, majd a romák által sűrűbben lakott Felsővámház utcán keresztül Bándy Kata egykori lakóhelyére, Ledina városrészbe mentek.

Az MTI által megkérdezett rendőrségi források induláskor négyszázra becsülték a demonstrálók számát, közben a felvonulókhoz még sokan csatlakoztak. A tüntető tömeg tagjainak nagy része férfi volt, sokan fekete ruhát és bakancsot viseltek. Az eseményen megjelent a Jobbik több politikusa, köztük Németh Zsolt országgyűlési képviselő, Barkó Béla, a párt Baranya megyei elnöke és Gyimesi Gábor pécsi önkormányzati képviselő is.

A demonstrálókat nagy érdeklődés kísérte: a városközpontban működő üzletek, éttermek vendégei, alkalmazottai közül nagyon sokan a határozott fellépésű résztvevők haladását figyelték, többen közelebb is mentek hozzájuk, és fotókat készítettek róluk.

Amikor a tömeg a Felsővámház utcába ért, néhányan azt kiáltották a kapualjakban, ablakokban, kőkerítések tetején szemlélődőknek, hogy "Most legyen nagy a pofátok!", majd több tucatnyian kezdték skandálni, hogy "Cigánybűnözés, cigánybűnözés, igenis van cigánybűnözés!"

A tüntetők útjuk végén, Ledinán körben álltak, meghallgatták a szervezőket, amint megköszönik a részvételt, majd néhány perces néma főhajtás után elénekelték a Himnuszt, és szétszéledtek.

Ezt megelőzően civilek tartottak békés demonstrációt a gyűlöletkeltés ellen, a megmozdulást az általuk szélsőségesnek nevezett esti tüntetés miatt szervezték.

A Pécsi Tudományegyetem Rókus utcai bejáratánál mintegy ötvenen gyűltek össze este hét órára, sokan kisgyerekekkel érkeztek. A szervezők vadvirágot osztottak minden résztvevőnek, többségük fekete szalagot is tűzött magára. Többen "a cigányság nem bűnözés" és "mindenki a saját tettéért felelős!" feliratú transzparenseket tartottak a magasba.

Bokrétás Ildikó civil aktivista az MTI helyszíni tudósítójának azt mondta: Mindenkit megrázott Bándy Kata halála, de egy ilyen brutális bűncselekményről még nem lehet, és nem is szabad általánosítani, nem lehet egy csoportra rámondani, hogy annak minden tagja bűnöző.

A demonstrálók néhány rendőr kíséretében a Hungária útig sétáltak, ahol az este nyolc órára meghirdetett tüntetés résztvevői gyülekeztek.

- MTI -


Kapcsolódó cikkek:

Szekszárd, 2012. július 23., hétfő (MTI) - Eltemették hétfőn Szekszárdon Bándy Katát; a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Pécsen meggyilkolt pszichológusát több százan kísérték utolsó útjára az alsóvárosi temetőben.

Budapest, 2012. július 22., vasárnap (MTI) - Összesen mintegy három-négyszázan vettek részt a Pécsett meggyilkolt rendőrségi pszichológus, Bándy Kata emlékére szervezett szombat esti virrasztáson, a budapesti Szent István-bazilika előtt - közölte az egyik szervező vasárnap.

Pécs, 2012. július 21., szombat (MTI) – Egyedül követte el tettét a pécsi rendőrségi pszichológus, Bándy Kata feltételezett gyilkosa - jelentette be a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője szombaton sajtótájékoztatón, Pécsen.

Budapest, 2012. július 20., péntek (MTI) - Lapinformáció szerint helyszíni meghallgatást tartott a rendőrség csütörtök éjjel a pécsi rendőrségi pszichológus megölésével kapcsolatban. A Bama.hu hírtortál pénteken arról számolt be: P. László az éjjel megmutatta a nyomozóknak az útvonalat, amelyen a gyilkosság éjszakáján haladt.

Budapest, 2012. július 18., szerda (MTI) - A rendőrség Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásának időpontja előtt nem intézkedhetett P. László elzárásáról annak korábbi szabálysértési ügyeiben, mivel az elővezetés elrendelésére a határidő akkor még nem járt le - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán.

Budapest, 2012. július 18., szerda (MTI) – Jövő hétfőn, Szekszárdon temetik el Bándy Katát, a Pécsen meggyilkolt rendőrségi pszichológust – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán a rendőrség honlapján.

Pécs, 2012. július 18., szerda (MTI) – Aljas indokból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt elrendelte a meggyilkolt pécsi pszichológus megölésével gyanúsított férfi előzetes letartóztatását a Pécsi Városi Bíróság – jelentette be a bíróság elnöke szerdán.

Pécs, 2012. július 17., kedd (MTI) – Részletes beismerő vallomást tett a rendőrségi pszichológus Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított P. László a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon kedden tartott hétórás kihallgatásán – mondta Sólymos Sára, a gyanúsított kirendelt védője a kihallgatás után újságíróknak Pécsen.

Budapest, 2012. július 17., kedd (MTI) – Akár további nőket is megerőszakolhatott, illetve megölhetett volna a Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított P. László, ha nem fogták volna el alig pár nappal a brutális bűncselekmény után – mondta a 26 éves férfi “elkövetési módszere” és jellemvonásai alapján a pécsi gyilkosság felgöngyölítésébe szakértőként bevont Kovács Lajos nyugalmazott ezredes kedden az MTI-nek.

Budapest, 2012. július 16., hétfő (MTI) – Már a hónap elején börtönbe kellett volna vonulnia annak a 26 éves férfinak, akit Bándy Kata rendőrségi pszichológus pécsi meggyilkolásával gyanúsítanak – értesült hétfőn az MTI Hírcentrum.

Pécs, 2012. július 16., hétfő (MTI) – Szerda délelőtt dönt a Pécsi Városi Bíróság a Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolása ügyében elfogott gyanúsított előzetes letartóztatásáról – közölte Hajdu István, a bíróság elnöke hétfőn az MTI-vel.

Pécs, 2012. július 16., hétfő (MTI) – Pécs polgármestere a rendőrségi pszichológus meggyilkolása kapcsán hétfőn leszögezte: “a legszigorúbban fogunk fellépni azokkal szemben, akik veszélyeztetik polgáraink biztonságát”.

Pécs, 2012. július 16., hétfő (MTI) – A DNS-e buktatta le azt a büntetett előéletű férfit, akit Bándy Kata pécsi rendőrségi pszichológus meggyilkolásával gyanúsítanak – olvasható a Dunántúli Napló online kiadásában. A helyi internetes lapok szerint a rendőrség még egy embert keres, aki részt vehetett a gyilkosságban.

Pécs – Egy 26 éves férfi végzett Bándy Katával. A rendőrségi hajsza azonban folytatódik több, a gyilkossággal kapcsolatba hozható gyanúsított után.

Budapest, 2012. július 16., hétfő (MTI) – Őrizetbe vett a rendőrség egy huszonhat éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásával. A férfi beismerő vallomást tett – közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.

Budapest, 2012. július 16., hétfő (MTI) – Több embert fogott el a rendőrség Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásának ügyével kapcsolatban – tudta meg az MTI magát megnevezni nem kívánó rendőrségi forrásból hétfő kora hajnalban.

Budapest, 2012. július 15., vasárnap (MTI) – A belügyminiszter közlése szerint a rendőrök nyomon vannak Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásának ügyével kapcsolatban; a Hír TV-nek vasárnap nyilatkozó Pintér Sándor azt mondta: meggyőződése szerint néhány napon belül elfogják a tettest.

Pécs, 2012. július 15., vasárnap (MTI) – A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás érdekeire hivatkozva továbbra sem ad tájékoztatást a gyilkosság áldozatává vált Bándy Kata ügyéről. Zsobrák Péter szóvivőt annak kapcsán kérdezte vasárnap az MTI, hogy a belügyminiszter úgy nyilatkozott, néhány napon elfogják az elkövetőt vagy az elkövetőket.

Pécs – Egyre nagyobb erőket mozgósítva nyomozásnak Bándy Kata gyilkosa után: hazarendelték a Balatonról a pécsi rendőröket, a sztárnyomozó pedig visszatért Budapestre.

Pécs, 2012. július 12., csütörtök (MTI) – Rendőrök járják a pécsi utcákat azon a környéken, ahol szerdán megtalálták a rendőrségi pszichológus, Bándy Kata holttestét, a rendőrök a lakóknál a legapróbb részletekre is rákérdeznek – tudta meg az MTI ott élőktől.

Pécs, 2012. július 11., szerda (MTI) – Egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel szerdán Hatala József országos rendőrfőkapitány annak, aki segít kézre keríteni a pécsi rendőrségi pszichológus, Bándy Kata gyilkosát.

Pécs – Feltehetőleg megtalálták a hétvégén eltűnt pécsi rendőrségi pszihológus, Bándy Kata holttestét. A környéket lezárták, fehér ruhás mentősöket látnak a Dunántúli Napló helyszínelő kollégái.

<


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!