Magyarország

2012.06.19. 09:52

Tarlós: még keresik a dugódíj és hídpénz lehetőségeit

Budapest, 2012. június 19., kedd (MTI) - A főpolgármester közlése szerint még dolgoznak a szakemberek a dugódíj, illetve a hídpénz bevezetésének részletein, nem dőlt el, mekkora legyen a gyűrű átmérője és mennyit kellene fizetni.

Budapest, 2012. június 19., kedd (MTI) - A főpolgármester közlése szerint még dolgoznak a szakemberek a dugódíj, illetve a hídpénz bevezetésének részletein, nem dőlt el, mekkora legyen a gyűrű átmérője és mennyit kellene fizetni. 

Tarlós István a tv2 Mokka című műsorában kedd reggel azt mondta: "hangulatkeltés van, döntés nincs, keressük a lehetőségeket".

Szavai szerint abban az esetben, ha lesz dugódíj és hídpénz, akkor egy egészen kis körzetet határoznak meg, vagyis a Hungária gyűrűnél szűkebbet. Jelezte, így alaptalan lesz a külső kerületek azon félelme, hogy náluk összpontosul a belső városrészek tehermentesítéséből adódó parkolási igény.

A főpolgármester ismertetése alapján az úgynevezett hídvám úgy működne, ahogy évtizedekkel ezelőtt New Yorkban kitalálták, s ma is működik a 20 milliós városban.

A díj mértékéről szólva hangsúlyozta: egyszer azt mondta, hogy a magasabb változatban 400 és 500 forint között kellene fizetni, amit "a sajtó azóta következetesen 500-nak interpretál", de egyelőre nincs erről semmilyen döntés. Hozzátette, ésszerűbb lenne a dugódíjat akkor bevezetni, ha kiépül minden P+R parkoló, amiből 20 év alatt összesen egy fizetős épült.

"Nem arról van szó, hogy bárki sarcot vetne ki; ha nem üres kasszával lenne itt a város és az állam nem akarna kivonulni a finanszírozásból, akkor nem lenne probléma, de a BKV működési költsége évente 130-140 milliárd forint" - fogalmazott Tarlós István.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!