Magyarország

2012.05.11. 08:13

Kormányszóvivői Iroda: elsődleges cél az arányos közteherviselés

Budapest, 2012. május 10., csütörtök (MTI) - A kormány szerint megalakulásuk óta elsődleges cél a társadalmi igazságosság, a méltányosság és az arányos közteherviselés elvein nyugvó adórendszer kialakítása.

Budapest, 2012. május 10., csütörtök (MTI) - A kormány szerint megalakulásuk óta elsődleges cél a társadalmi igazságosság, a méltányosság és az arányos közteherviselés elvein nyugvó adórendszer kialakítása.

A kormányszóvivői iroda csütörtökön arra reagálva közölte ezt, hogy Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) pártigazgatója sajtótájékoztatón azt mondta, az telefonadó, az elektronikus útdíj, a megemelt energiaadó, a sárgacsekk-adó és a biztosítási adó miatt havi 15 ezer forinttal nagyobb kiadásra kell számítaniuk a magyar családoknak, és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter állításával szemben a terheket áthárítják majd a fogyasztókra.

Varju László sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy az Orbán-kormány kétszer annyi pénzt pazarolt el, mint amennyi bevételt remél a bevezetendő adókból, vagyis a kabinetnek lenne lehetősége spórolni és nem a magyar családokat kellene megsarcolnia. Szerinte a kormány több mint 800 milliárd forintot költött el feleslegesen az "orbáni udvartartás" gazdagítására, miközben a szerdán elfogadott megszorítócsomag 427 milliárd forint bevétellel számol.

A kormányszóvivői iroda tájékoztatása szerint az új adók bevezetésénél kiemelt szempont volt a munkát terhelő adók mértékének csökkentése, és helyettük a forgalmi, valamint a fogyasztási típusú adók mértékének növelése. Álláspontjuk szerint, a kormány továbbra sem hajlandó "megszorító intézkedésekkel sújtani a lakosságot", ezért a piaci szereplőket is folyamatosan bevonja a közteherviselés rendszerébe.

Közölték továbbá, hogy a pénzügyi tranzakciós illeték, a távközlési adó, valamint az egységes biztosítási adó a szolgáltatásokat nyújtó vállalatokat terheli a jövőben és azzal számol a kormány, hogy a gazdasági szereplők nem lesznek képesek teljes mértékben az új adókat az ügyfelekre áthárítani.

Hangsúlyozták, hogy a kormány az Európai Unió által elvárt költségvetési sarokszámokat a bejelentett adólépésekkel mind 2012-ben, mind 2013-ban úgy képes maradéktalanul teljesíteni, hogy mindeközben a lehető legkisebb mértékben kéri az állampolgárok hozzájárulását.

- MTI - 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!