Magyarország

2012.01.31. 14:12

Vádat emeltek Staudt Gábor jobbikos képviselő ellen

Budapest, 2012. január 31., kedd (MTI) - Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség Staudt Gábor ellen, amiért a jobbikos országgyűlési képviselő 2010 szeptemberében alaptalanul állította azt, hogy Balajti László, az Alkotmányvédelmi Hivatal általa feljelentett akkori főigazgatóját gyanúsítottként hallgatták ki a katonai ügyészségen és kezdeményezik az előzetes letartóztatását - mondta el az ügyészség szóvivője kedden az MTI-nek.

Fazekas Géza elmondta: a múlt heti vádemelést Balajti László feljelentése kapcsán tette meg az ügyészég. Staudt Gábor mentelmi jogát a legfőbb ügyész kérését követően az Országgyűlés még 2011 tavaszán felfüggesztette, majd az ügyészség gyanúsítottként ki is hallgatta az országgyűlési képviselőt - tette hozzá a szóvivő.

Az ügy előzménye, hogy Staudt Gábor szeptember 23-án - ügyvédje közlésére hivatkozva - sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Budapesti Katonai Ügyészség

gyanúsítottként hallgatta meg Balajti László altábornagyot. Balajti ellen Staudt Gábor júniusban tett feljelentést hivatali hatalommal való visszaélés, valamint hivatalos személy által elkövetett becsületsértés miatt azután, hogy az altábornagy által vezetett Alkotmányvédelmi Hivatal olyan szakvéleményt készített, amely szerint Staudt és három jobbikos frakciótársa nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Staudt Gábor akkor azt is közölte, hogy a főigazgató előzetes letartóztatását kezdeményezik, mivel a főigazgató a munkahelyén - ahová változatlanul bejár - bizonyítékokat semmisíthet meg és befolyásolhatja az ellene folyó eljárást. Staudt az MTI-nek azt mondta: ügyvédjét a feljelentés miatt eljáró katonai ügyész személyesen tájékoztatta arról, hogy Balajti Lászlót eljárás alá vonták, gyanúsítottként hallgatták meg, továbbá arról is, hogy az ügyészség lefoglalta a hivatal szakvéleményét megalapozó iratokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!