Magyarország

2012.01.20. 17:33

OGY - A parlament előtt az állami vagyongazdálkodásról szóló 2010. évi jelentés

Budapest, 2012. január 20., péntek (MTI) - Benyújtotta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter az Országgyűlésnek a Magyar Állam nevében tulajdonosi jogokat gyakorló szervezetek 2010. évi működéséről, az állami vagyon állományának alakulásáról, az állami vagyonnal való gazdálkodás folyamatáról szóló jelentést.

Budapest, 2012. január 20., péntek (MTI) - Benyújtotta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter az Országgyűlésnek a Magyar Állam nevében tulajdonosi jogokat gyakorló szervezetek 2010. évi működéséről, az állami vagyon állományának alakulásáról, az állami vagyonnal való gazdálkodás folyamatáról szóló jelentést.

Az új kormány megalakulása után, 2010-ben az átvételt követően a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) rábízott vagyonával kapcsolatban még abban az évben 428 millió forint megtakarítás keletkezett abból, hogy csökkentették az igazgatóságok és a felügyelő bizottságok létszámát, illetve megszüntettek igazgatóságokat. Ezen belül 80 millió forintot tett ki az a megtakarítás, amit a vezetőváltás során értek el.

A Magyar Fejlesztési Banknál, ahová a 2010. június 17-én hatályba lépett jogszabály több állami tulajdonú cég - többek között az erődgazdaságok - tulajdonosi jogait helyezte át, a vezető testültek átalakításából eredő megtakarítás meghaladta a havi 20 millió forintot.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) a rábízott vagyonnal kapcsolatban - pénzforgalmi eljárással számolva - 2010-ben 65,1 milliárd forint bevételt ért el, a tervezett 71 százalékát, míg a 98,9 milliárd forint kiadás a tervezett 109 százalékát érte el. A kiadások között szerepelnek a Malév számára biztosított források - tőkeemelések és tulajdonosi kölcsönök - 58,5 milliárd forint összegben. A tervezett bevételek között jelentős lett volna az ingatlanértékesítésből származó, de - jegyzi meg a jelentés - összesen 15 milliárd forint értékű ingatlant nem sikerült eladni. Az ingatlanokból 7,8 milliárd forint, tárasági részesedések eladásából pedig mindössze 61,8 millió forint bevétele volt az MNV-nek 2010-ben.

Az MNV Zrt. összes eszköze, azaz a költségvetési szervek, az egyéb vagyonkezelők és az MNV közvetlen kezelésében lévő vagyon könyv szerinti értéke 11.147,4 milliárd forint volt 2010. december 31-én. A jelentésből kiderül, hogy például 2010-ben az állami öröklésből 3,037 milliárd forinttal gyarapodott az állami vagyon. Azoknál a társaságoknál, ahol az MNV gyakorolta a tulajdonosi jogokat és nyereségesek voltak, 69,1 milliárd forint adózás előtti profit keletkezett, a veszteségek cégek pedig összesítve 29,8 milliárd forint vesztséget számoltak el. Ez összességében 3,6 százalékos tőkearányos nyereséget (ROE) mutat.

Az MFB rábízott vagyona 2010. június 17-én 173,7 milliárd forint volt, ami, többek között az értékhelyesbítéssel 257,6 milliárd forintra változott az év végére. A jelentés megjegyzi, hogy az MFB portfoliójában lévő állami cégek 11 ezer embernek adtak munkát.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!