Magyarország

2012.01.24. 13:06

Már csaknem négyezren jelentkeztek a honvédség önkéntes tartalékos állományába

Budapest, 2012. január 24., kedd (MTI) - Január elseje óta már csaknem négyezren jelentkeztek a Magyar Honvédség (MH) önkéntes tartalékos állományába - mondta Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten.

Budapest, 2012. január 24., kedd (MTI) - Január elseje óta már csaknem négyezren jelentkeztek a Magyar Honvédség (MH) önkéntes tartalékos állományába - mondta Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten.

 

Az államtitkár kiemelte: 2010-ben összesen 17 tartalékos katona volt, január elseje óta viszont a jelentkezők száma folyamatosan növekszik, így úgy érzi, teljesíteni tudják azt a kitűzött célt, hogy Magyarország 2014-re mintegy 8000-es létszámú tartalékos állománnyal rendelkezzen.

Mint kifejtette, a megfeleltek először bekerülnek egy ideiglenes jegyzékbe, majd egy nyolc hónapos próbaidő során a Honvéd Vezérkar eldönti, hogy kinek és hová tud beosztásokat adni. Ezt követően mindenkit egyénre szabottan értesítenek arról, hogy milyen feladatra tartják alkalmasnak, mikor és hová várják őt.

Egy esetleges természeti katasztrófa, például árvíz során a védekezésben nagy hasznát veszik majd a tartalékosoknak - tette hozzá Simicskó István.

Vanyur Tibor, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság vezetője azt mondta, a mostanáig regisztrált több mint 3800 ember mintegy ötven százaléka járandóságban részesülő volt katona. Kérdésre válaszolva a parancsnok közölte, hogy ők általában két okból jelentkeztek: egyfelől továbbra is elkötelezettek a honvédelem ügye iránt, másfelől szeretnének a 16 százalékos személyi jövedelemadó fizetése alól mentesülni. Rajtuk kívül komoly létszámban jelentkeztek a volt rendvédelmi hivatásos állományúak is, az arányuk csaknem harminc százalék, míg a többiek civilek.

Ennek kapcsán Vanyur Tibor hangsúlyozta: nem igazak azok az elmúlt időszakban elterjedt információk, melyek szerint a Magyar Honvédség nem fogadja a volt rendvédelmi hivatásos állományúakat, illetve nem osztják be őket alkalmassági vizsgálatra. Hozzátette, hogy a vizsgálati napokat eddig alapvetően a szolgálati járandóságban részesülő volt katonákkal töltötték meg. Most kedden civileket hívtak be, de a volt rendvédelmi szervek dolgozóit is regisztrálták, a következő napokban őket is elkezdik behívni az alkalmassági vizsgálatra.

A parancsnok kitért arra: kedden összesen húszan jelentek meg alkalmassági vizsgálaton az MH Támogató Dandárának Budaörsi úti objektumában (a Petőfi Laktanyában). Zömében férfiak, átlagéletkoruk 32 év, a legtöbben középiskolai végzettséggel rendelkeznek, de volt köztük hat felsőfokú végzettségű is; a társadalmi hátterüket tekintve sokféle emberrel találkoztak - tette hozzá Vanyur Tibor.

Vendrei Gábor, az MH alkalmasságvizsgáló intézetének vezetője elmondta: az elmúlt időszakban összesen 270-en estek át az alkalmassági vizsgálatokon. Közülük nyolcan bizonyultak alkalmatlannak, elsősorban pszichológiai okokból, de volt olyan, akit krónikus betegség (például magas vérnyomás), illetve alkohollal összefüggő problémák miatt utasítottak el. Mintegy húsz ember esetében további vizsgálatokra lesz szükség, őket még nem utasították el egyértelműen.

Mint kifejtette, az alkalmassági vizsgálat során a jelentkezők több orvosi vizsgálaton esnek át, a laborvizsgálatoktól a különböző szakorvosi - belgyógyászati, sebészeti - vizsgálatokig. A pszichológiai vizsgálatok keretében pszichológiai teszteket, IQ-tesztet kell kitölteni, továbbá egy személyes beszélgetésre is sor kerül. Majd a fizikai állapotfelmérés során egy 1600 méteres menetgyakorlat, továbbá felülés, fekvőtámasz a követelmény.

A keddi fizikai állapotfelmérés eligazításán Simicskó István, a tárca parlamenti államtitkára is részt vett, egyúttal a szabályos fekvőtámaszt is ő mutatta be a jelentkezőknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!