Magyarország

2011.12.10. 21:14

Költségvetés 2012 - LMP: új, valós számokra épülő költségvetés kell

Budapest, 2011. december 10., szombat (MTI) - Új, valós számokra épülő költségvetés elfogadását sürgeti az LMP. Az ellenzéki párt szerint a szükséges gazdaságpolitikai fordulathoz Fellegi Tamás mellett Matolcsy Györgynek is mennie kell.

Budapest, 2011. december 10., szombat (MTI) - Új, valós számokra épülő költségvetés elfogadását sürgeti az LMP. Az ellenzéki párt szerint a szükséges gazdaságpolitikai fordulathoz Fellegi Tamás mellett Matolcsy Györgynek is mennie kell.

Scheiring Gábor országgyűlési képviselő szombaton sajtótájékoztatón azt mondta: mára a kormány előtt is világossá vált, amit az LMP hónapok óta mond, vagyis hogy a jövő évi költségvetés "mehet a kukába". Hozzátette: a rendszerváltás óta ez az első alkalom, hogy a büdzsé már az elfogadása előtt megbukott.

A politikus hangsúlyozta, hogy az LMP szerint a jelenlegi helyzetben a pártok, illetve a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletek részvételével zajló válságtanácskozásra, valamint azonnali és gyökeres gazdaságpolitikai fordulatra, így például a háromkulcsos személyijövedelemadó-rendszer bevezetésére van szükség.

Scheiring Gábor szerint ehhez a kormányfőnek "mindkét bukott miniszter", Fellegi Tamás mellett a gazdasági tárcát irányító Matolcsy György helyére is új vezetőt kell állítania. Ezenkívül sürgette a Költségvetési Tanács szakértői stábjának visszaállítását, mondván, az új testület alkalmatlanságát jelzi, hogy jóváhagyta a költségvetés nyilvánvalóan tarthatatlan tervezetét.

Kiemelte továbbá, hogy az LMP alternatív költségvetési javaslata arra adna lehetőséget, hogy megszorítások nélkül növeljék a büdzsé bevételeit. Példaként hozta az útdíj azonnali bevezetését és a pazarló adókedvezmények megszüntetését.

Kérdésre válaszolva ugyanakkor elmondta: valószínűnek tartja, hogy az alapvető gazdaságpolitikai fordulat helyett a kormány a fűnyíróelvű megszorítást választja a költségvetés újratervezésekor. Az MTI kérdésére pedig úgy válaszolt: még fordulat esetén is örülni kell annak, ha jövőre nem lesz gazdasági visszaesés.

Scheiring Gábor végül felhívta a figyelmet arra, hogy a költségvetés főszámainak módosításához a kormánytöbbségnek változtatnia kell az államháztartási törvényen - amely a sarokszámok átírására november végéig ad lehetőséget -, illetve el kell térnie a házszabálytól, amihez viszont négyötödös többség, vagyis az ellenzék támogatása szükséges. Arról, hogy az LMP erre hajlandó-e, még nem döntött a frakció - mondta Scheiring Gábor.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!