Magyarország

2011.12.19. 15:24

Ab-döntések - MSZP: az egyházügyi törvény oda került, ahová való, a szemétdombra

Budapest, 2011. december 19., hétfő (MTI) - Az MSZP szerint az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői megsemmisítő döntésével az egyházügyi törvény oda került, ahová való: a szemétdombra.

Budapest, 2011. december 19., hétfő (MTI) - Az MSZP szerint az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői megsemmisítő döntésével az egyházügyi törvény oda került, ahová való: a szemétdombra.

Nyakó István hétfőn sajtótájékoztatón reagált arra, hogy az Ab közjogi érvénytelenség miatt megsemmisítette a júliusban elfogadott egyházügyi törvényt, amely a szocialista politikus szerint a lelkiismereti és vallásszabadság korlátozására és a vallási közösségek jogfosztásra irányult.

Elmondta: azzal, hogy az Alkotmánybíróság nemcsak egyes passzusokat helyezett hatályon kívül, hanem az elvileg 2012. január 1-jén életbe lépő törvény egészét megsemmisítette, lehetőséget adott egy más felfogású, a vallási közösségek véleményének figyelembe vételével megszülető jogszabály elfogadására.

Nyakó István ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy az Ab az egyházügyi törvény elfogadásának módját ítélte - eljárási szabálytalanság miatt - alkotmánysértőnek.

Az MSZP-s képviselő sürgette Szászfalvi László egyházügyi államtitkár leváltását, mondván, hogy a kereszténydemokrata politikus alkalmatlan a feladatra. Emellett arra szólította fel a kormányoldalt, hogy tegyen le a "lelkek gyarmatosításának" szándékáról és ne korlátozza a vallási közösségek működését.

A szocialista politikus szerint egyébként az Ab hétfői döntése szimbolikus, mivel az egyházügyi törvény volt az első a parlament által elfogadott sarkalatos törvények közül, s a Ház jelenleg is több ilyet tárgyal.

Tóbiás József, az MSZP frakcióvezető-helyettese a sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy január 1-jén megszűnnek az Ab folyamatban lévő eljárásai, ha a jogszabályok utólagos vizsgálatát nem a kormány, az ombudsman, vagy a parlamenti képviselők negyede kezdeményezte.

- MTI - 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!