Magyarország

2011.11.15. 09:16

Magyar Hírlap - Kövér László szigorítaná a házszabályt

Budapest, 2011. november 15., kedd (MTI) - Szigorítaná a házszabályt Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki a Magyar Hírlapnak adott interjúban beszélt arról, hogy sok házszabály szélesebb körben engedi a képviselői jogok gyakorlásának bizonyos korlátozását.

Budapest, 2011. november 15., kedd (MTI) - Szigorítaná a házszabályt Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki a Magyar Hírlapnak adott interjúban beszélt arról, hogy sok házszabály szélesebb körben engedi a képviselői jogok gyakorlásának bizonyos korlátozását.

A lap keddi számában a házelnök utalt arra, hogy korábban volt házőrség. Az ellenzék botrányaival eddig nem kellett foglalkozni, de "itt vannak az új idők bajnokai akik semmilyen normát nem ismernek el" - fogalmazott Kövér László.

Az interjúban arra kérdésre, miként tudják meggyőzni a választókat arról, hogy a világgazdasági válságban a kormánypártok nélkül még rosszabb lenne, a házelnök azt mondta: "úgy, hogy megpróbálunk velük beszélgetni, és nem csak - úgymond kommunikálni. Ezért is indulnak a kormánytagok és a Fidesz vezetői most országjárásra".

A házelnök szerint mandátumot nem lehet elvenni, párt elhagyását alkotmányos okból nem lehet korlátozni, de megfontolandónak tartja: törvény tiltsa, hogy valamely pártját elhagyó képviselő más párt frakciójába üljön át, vagy új frakciót alakítson. Ezt Kövér László arra az újságírói kérdésre fejtette ki: "még az is előfordulhat, hogy Gyurcsányéknak akkor sem lesz frakciójuk, ha letelik a törvényben rögzített fél év?"

Sorolva az eddigi sikereket Kövér László elmondta, hogy a nemzetközi konfrontációk éppen a devizahiteleseknek szervezett mentőakciókból adónak. Szavai szerint könnyebben boldogulnának "ha a gazdaság tőkehiányát nem kizárólag külföldi bankok segítségével tudnánk csökkenteni. Az első Fidesz-kormány idején visszaállamosított Postabank például néhány hónap alatt harminc százalék körüli mértékről tíz százalék alá volt képes leszorítani a lakáshitelek kamatait, és ha Medgyessy Péterék nem adták volna el ismét, most kitűnő eszköz lenne a kartellezések letörésére. Mivel az OTP-n és az FHB-n kívül nemhogy állami, de magyar bank sem maradt, elengedhetetlen, hogy megőrizzük a beszélő viszonyunkat a külföldi tulajdonosokkal. Kíváncsian várom a bankszövetség megoldási javaslatait. Remélem, belátják, a kormány szükséghelyzetben van, nem engedhetjük meg, hogy anyagilag megsemmisüljön a középréteg, mert akkor az egész ország tönkremegy".

Arra a kérdésre, túlzónak tartja-e azt az állítást, hogy újra a csőd szélén áll Magyarország, Kövér László a válaszában úgy fogalmazott: "amikor átvettük a kormányzást, valóban a csőd szélén állt az ország. Ez ma csak annyira igaz ránk, amennyire egész Európára. Sőt, mi a csökkenő államadósságot és a három százalék alatti államháztartási hiányt tekintve jobban állunk, mint az unió nagy része. Ugyanakkor tény, hogy egyes nemzetközi pénzügyi körök abban érdekeltek, hogy megbukjon a magyar gazdaságpolitika".

Kövér László szólt arról is, hogy már a tavalyi önkormányzati kampányban többször hangsúlyozta: ne várjanak azonnali javulást, 2010-ben az lesz a legnagyobb eredménye a kormánynak, ha sikerül elkerülni a csődöt.

A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterbe vetett bizalmat firtató újságírói kérdésre a házelnök azt válaszolta: "kizárólag a miniszterelnök felelőssége, hogy kikkel hajtja végre a kormányprogramot..."

Az interjúban beszélt arról is, hogy vannak szakmai viták, például ami most folyik az eváról vagy a köznevelési törvényről. Minden eddigi szavazásból az derül ki, hogy a frakció támogatja a kormányt. A személyi kérdésekre vonatkozó kérdésekre azt válaszolta: "jelenleg semmi előjelét nem látom a személyi változtatásnak".

A Kossuth téren lévő József Attila-szobor helyéről Kövér László azt mondta a Magyar Hírlapnak adott interjúban: "nem az én dolgom eldönteni, de tény, hogy ma méltatlan helyen áll, alig látni".

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!