Magyarország

2011.10.06. 16:30

Tóth Krisztináé a Szabó Magda-Szobotka Tibor emlékdíj

Debrecen, 2011. október 6., csütörtök (MTI) - Tóth Krisztina költő, író, műfordító vehette át csütörtökön a debreceni Református Kollégiumban a Szabó Magda és Szobotka Tibor Emlékéért Alapítvány 2011-es emlékdíját.

Debrecen, 2011. október 6., csütörtök (MTI) - Tóth Krisztina költő, író, műfordító vehette át csütörtökön a debreceni Református Kollégiumban a Szabó Magda és Szobotka Tibor Emlékéért Alapítvány 2011-es emlékdíját.

Az alapítvány Szabó Magda halála után alakult az írónő szellemi hagyatékának ápolására. Tevékenységének egyik szelete a kultúra felemelkedéséért dolgozó fiatal művészek támogatása, az erre létrehozott emlékdíjat pedig évente - idén második alkalommal - ítélik oda, Szabó Magda születésnapjához közel.

Radnóti Zsuzsa dramaturg a díjátadást megelőzően Tóth Krisztina munkásságát méltatva úgy fogalmazott: habár szépsége és nőiessége miatt is kaphatná a kitüntetést, azt mégis költői, prózaírói, műfordítói és novellaírói munkásságával érdemelte ki. Egy korábbi kritikát idézve azt mondta: "Tóth Krisztina anyanyelvi szinten beszéli a magyar kultúrát, részben ez teszi őt a kortárs magyar irodalom egyik legkiválóbb alkotójává."

Véleménye szerint prózai és lírai szövegei között szinte nincs is különbség, ami sűrű képalkotó képességének köszönhető. Értékeket és érzéseket közvetít - hangsúlyozta Radnóti Zsuzsa.

Derencsényi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzője a díjátadáskor kiemelte: nem kizárólag a kiváló irodalmárokra való emlékezésről és a múltidézésről szól a kitüntetés, hanem a jelen és a jövő ápolásáról is. Szavai szerint a díj az elismerés mellett kapcsolatot teremt Tóth Krisztina, valamint Szabó Magda és Szobotka Tibor között.

Tóth Krisztina 1967-ben született Budapesten, az ELTE bölcsészkarán szerzett tanári diplomát. Első verseskötete Őszi kabátlobogtatás címmel jelent meg 1989-ben, ezt követte A beszélgetés fonala (1994), a Porhó (2001) és a Síró ponyva (2004). Novellás kötetei közül kiemelkedik a 2007-es Vonalkód és a 2011-ben megjelent Pixel. Tóth Krisztina munkásságát korábban mások mellett Zoltán Attila-díjjal, József Attila-díjjal, Márai-díjjal, Salvatore Quasimodo-díjjal és a Bárka-díjjal is elismerték.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!