Magyarország

2011.10.03. 16:29

Sukoró-ügy - Hétre nőtt a gyanúsítottak száma

Budapest, 2011. október 3., hétfő (MTI) - Gyurcsány Ferenc hétfői gyanúsítotti kihallgatásával hétre nőtt a sukorói telekcsere miatt indult büntetőeljárás gyanúsítottjainak száma; az eljárás alá vontak kivétel nélkül tagadják, hogy bűncselekményt követtek volna el, valamennyien szabadlábon védekeznek.

Budapest, 2011. október 3., hétfő (MTI) - Gyurcsány Ferenc hétfői gyanúsítotti kihallgatásával hétre nőtt a sukorói telekcsere miatt indult büntetőeljárás gyanúsítottjainak száma; az eljárás alá vontak kivétel nélkül tagadják, hogy bűncselekményt követtek volna el, valamennyien szabadlábon védekeznek.

 

Az ügy előzménye, hogy az állam képviseletében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. 2008. július 30-án csereszerződést kötött egy külföldi befektetői csoport képviselőjével. A csereszerződés tárgyát az állami tulajdonban lévő Sukoró külterületi ingatlanegyüttes, illetve az említett személy tulajdonát képező, Albertirsa és Pilis külterületén található egyes ingatlanok képezték.

A Fejér Megyei Főügyészség közigazgatási vizsgálatának jelzése alapján 2009 áprilisában hivatalból indított főügyészségi nyomozás során először 2010 augusztusában hallgatták ki gyanúsítottként Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatóját és Császy Zsolt volt értékesítési igazgatót. Előbbit különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletével, Császyt pedig ennek bűnsegédletével gyanúsítják.

A csereszerződést a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács 2008. július 30-ai határozata alapján az MNV Zrt. képviseletében Tátrai Miklós vezérigazgatóként írta alá, míg jogtanácsosként Császy Zsolt értékesítési igazgató ellenjegyezte.

Az ügyészség szerint a csereügylet előkészítésében Tátrai és Császy is részt vett és ennek során "visszaélésszerűen alkalmazták az állami vagyonról szóló törvény és a Nemzeti Földalapról szóló törvény egyes rendelkezéseit, megszegték az MNV Zrt. több belső utasítását, valamint az ésszerű gazdálkodás követelményeit".

Az ügyészség szerint a csereszerződésben a sukorói területek 734,3 millió forinttal alulértékeltek, míg az albertirsai és a pilisi ingatlanok 593,5 millió forinttal túlértékeltek voltak. A főügyészség szerint így olyan szerződést hagytak jóvá, amely ha teljesül, az államot több mint 1 milliárd 327 millió forint vagyonvesztés éri.

Tátrait és Császyt 2010 szeptemberében előzetes letartóztatásba helyezték, ám a bíróság, a fellebbezéseket elbírálva, három hónappal később megszüntette a kényszerintézkedéseket.

Szintén gyanúsított az ügyben a külföldi befektető jogi képviselője, őt kétrendbeli közokirat-hamisítással gyanúsítják. A főügyészség szerint ő abban működött közre, hogy a pilisi és albertirsai földvásárlásokat ajándékozási szerződésként leplezze, és így érje el, hogy ne érvényesülhessenek az elővásárlási jogot biztosító és annak sorrendjét meghatározó jogszabályi előírások.

Ugyancsak gyanúsítottja az ügynek tavaly december óta Markó Andrea, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkára, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács volt tagja. A főügyészség őt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletével gyanúsítja, amiért a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagjaként jóváhagyta a szerződést.

Idén januárban az ügyletsorozatban eljáró egyik értékbecslőt, F. Zsoltot hallgatta ki az ügyészség magánokirat-hamisítás vétsége miatt. Márciusban az értékbecslőt ismét kihallgatták, ekkor bűnsegédként elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérlete megalapozott gyanúja merült fel vele kapcsolatban. E szerint F. Zsolt 2008. június 13-án készült értékbecsléseit 2008. június 17-én e-mailen megküldte Császy Zsoltnak, az MNV Zrt. értékesítési igazgatójának, majd Császy felszólítására átdolgozta az - egyébként valós értékhez közelítő - értékbecsléseit, amelynek következtében a sukorói ingatlanok értékének megállapítását 2 milliárd 140 millió forintról 1 milliárd 85 millió forintra csökkentette. Az értékbecslő az ügyészség szerint így közreműködött abban, hogy az állami ingatlanok a valós értéküknél lényegesen alacsonyabb értéken kerüljenek - a csereszerződés sikeres lebonyolítása esetén - magántulajdonba.

Idén január 26-án az MNV Zrt. egyik, az ügyletben ugyancsak eljáró vezetőjét, V. Andrást bűnsegédként elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérlete megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként.

Az ügy hetedik gyanúsítottja Gyurcsány Ferenc, akit hivatali visszaélés miatt hétfőn hallgatott ki az ügyészség.

A főügyészség az ügy előzményeit tartalmazó összesítése kitér arra is, hogy 2010. év végén gyanúsítottként idézték a befektetők érdekében eljáró Joav Blum kettős állampolgárt, aki azonban eddig a jogi képviselője útján több esetben - az egészségi állapotára hivatkozva, orvosi igazolásokkal kimentette magát.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal 2011. februárjában a Sukoróra tervezett beruházással összefüggésben, a kaszinókoncesszióval kapcsolatban észlelt törvénysértések miatt tett feljelentést. A főügyészség ebben az ügyrészben is nyomozást rendelt el, amelyet 2011 májusában az alapüggyel egyesített.

Még 2009-ben a főügyészség nyomozásával párhuzamosan Bajnai Gordon akkori miniszterelnök a telekcsere-ügylettel kapcsolatban vizsgálat elrendelésére utasította a Pénzügyminisztériumot. Ennek eredményeként, a Pénzügyminisztérium a csereszerződés bíróság előtti megtámadására utasította az MNV Zrt.-t, mivel a minisztérium vizsgálata is arra a következtetésre jutott, hogy a telekcsere-szerződés törvénysértő volt. Ez a per a Fejér Megyei bíróság előtt jelenleg is folyamatban van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!