Magyarország

2011.09.13. 12:37

Kínaiul is lehet majd tanulni egy debreceni középiskolában

Debrecen (MTI) - Kínai nyelvet, irodalmat és kultúrát is tanulhatnak a jövőben az egyik debreceni középiskola diákjai: a kéttannyelvű osztályt jövő szeptembertől hirdetik meg - jelentette be Kósa Lajos (Fidesz), a város polgármestere kedden sajtótájékoztatón.

Debrecen (MTI) - Kínai nyelvet, irodalmat és kultúrát is tanulhatnak a jövőben az egyik debreceni középiskola diákjai: a kéttannyelvű osztályt jövő szeptembertől hirdetik meg - jelentette be Kósa Lajos (Fidesz), a város polgármestere kedden sajtótájékoztatón.

Debrecen még az idén testvérvárosi rangra emeli kapcsolatát Kína negyedik legnagyobb városával, Csungkinggal - jelentette be a polgármester.

Fábián István, a Debreceni Egyetem (DE) rektora hozzátette: az egyetemen a város segítségével Konfucius Intézetet hoznak létre.

Csen Ja-tang, a Csungkingi Népi Gyűlés alelnöke, a Debrecenben tartózkodó kínai delegáció vezetője elmondta: városuk oktatókkal, tananyagokkal, oktatási programokkal segíti a kínai képzés beindítását.

Olyan csereprogramot is kidolgoznak, amely alapján a kínaiul tanuló debreceni diákok egy-két hónapot eltölthetnek majd csungkingi családoknál, hogy ott gyakorolják a nyelvet - közölte Kósa Lajos. Debrecen meghívást kapott Csungking novemberi kertészeti kiállítására, ahol egy kertinstallációt készítenek el magyar szakemberek, és ezt az alkalmat használják majd fel arra, hogy aláírják a testvérvárosi szerződést - tette hozzá.

A jövőbeli oktatási, kulturális, tudományos és gazdasági együttműködés eredményeként szeretnék elérni, hogy a magyar-kínai kapcsolatok egyik legfontosabb színhelye Debrecen legyen - mondta a polgármester.

Az együttműködés keretében segítik elindítani a kéttannyelvű kínai képzést Debrecenben, támogatják a Konfucius Intézet létrehozását, a kulturális és a későbbiekben a gazdasági együttműködést - mondta Csen Ja-tang, hozzátéve, hogy meghívták a debreceni Modem Modern Képzőművészeti Központ egyik kiállítását városukba.

Kósa Lajos az MTI érdeklődésére elmondta: a gazdasági együttműködés első lépéseként a két város közlekedési vállalata tárgyal egymással. Fábián István pedig hozzátette, hogy orvostechnlógiai és élelmiszeripari együttműködésről is folytatnak megbeszéléseket a kínai partnerrel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!